Tizenkét éven belül az európai autógyárak fele bezárhatja kapuit. Szlovákia sem ússza meg

Tizenkét éven belül az európai autógyárak fele bezárhatja kapuit. Szlovákia sem ússza meg

Szlovákia egy ideje már nem az olcsó munkaerő országa. Legalábbis, ha autóiparról van szó, és ha a tíz évvel ezelőtti állapotokat vesszük alapul. Ezzel kapcsolatban az illetékes érdekszövetségek a „versenyképesség csökkenése” miatt aggódnak – a magas bérköltségek akadályozzák az ágazat növekedését.

Korábbi elemzésünkben külföldi közgazdászokra hivatkozva rámutattunk, hogy lenne még hely a bérek emelkedésére: Közép-Kelet-Európában a bérarány 45 százalékos, Nyugaton 55 százalékos. Ennek ellenére a nyugati cégek elköltözéssel fenyegetőznek.

A béremelésen kívül a másik megoldás a járulékterhek csökkentése lenne. Az alacsonyabb járulékok változatlan nettó béreket és alacsonyabb bérköltségeket jelentenek.

Az európai autógyárak felének befellegzett

 

Európa vezető könyvvizsgáló és adótanácsadó vállalata, a KPMG előrejelzése szerint a következő 12 évben a nyugat-európai autógyárak fele bezárja kapuit. Ez azt jelenti, hogy a kontinens autógyártása évi 13 millióról 5 millió darabra esik vissza.

A KPMG prognózisát közlő Aktuality.sk azonban azt is leszögezi, hogy a tanácsadó cég felmérés alapján állította fel elméletét. Megkérdezte az autóipari menedzsereket. Az is igaz, hogy az ő várakozásaik alapvetően befolyásolják az ipari kilátásokat. Márpedig két harmaduk a gyárak tömeges bezárására számít.

Úgy vélik, hogy a termelés zöme Ázsiába költözik, elsősorban Kínába, ahol ráadásul több mint másfél milliárdos piac várja a befektetőket.

Szlovákia már kevésbé vonzó, mint az uniós csatlakozáskor

Hírdetés

A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy ha a negatív forgatókönyv következik be, az Szlovákiát is érinteni fogja.

mondta Jozef Bačé, a KIA autógyár szóvivője. A 14 éve Zsolnán működő koreai autógyár azért bírálja a kormányt, hogy azóta sem sikerült az ígért autópályaszakaszokat megépítenie, és nem csak az adók emelkedtek, de hiány van szakmunkásokból is.

Megjegyezzük, a KIA is haszonélvezője volt ideköltözésekor a nagyösszegű állami támogatásoknak, ennek ellenére felháborodása jogos:  14 év elegendő idő, hogy egy előre gondolkodó kormány biztosítsa a szakmunkás-utánpótlást.

A trend megfordulhat – de nem a munkások javára

Szlovákiában a bérek valóban emelkednek, és így van ezzel a többi visegrádi ország is. Annyiban más a mi helyzetünk, hogy az eurozóna tagjaként nem lehet élni az exportösztönző intézkedésekkel, amivel a V4 többi tagja élhet, ráadásul Szlovákia szomszédaihoz képest későn kezdett külföldi piacokat megszólítani.

A szakértők azonban már látják a fényt az alagút végén, ám ez nem igazán válik a szlovákiai kétkezi munkás javára. Az iparban az emberi munkaerőt automatizált rendszerekkel helyettesítenék, és ez alapvetően formálja majd át a munkapiacot. Egész szakmák és munkakörök szűnnek meg a következő két évtizedben, a termelésben gyártósori munkások százai veszítik el munkájukat: három automatizált futószalag irányításához elegendő lesz három ember, de akár kettő is.

A helyzet az, hogy az ipari innovációban élen járó USA-ban is ez okozza az egyik legnagyobb problémát az autóiparban. Ha az alkalmazottak bérköltsége meghaladja az óránkénti 20 dollárt, akkor a cégeknek már olcsóbb robotokba fektetni a pénzt, amelyek nem igényelnek sem karrierkilátásokat, sem szabadnapot, nem betegszik meg a gyerekük és nem hagyják ott a céget.

Nem véletlen, hogy az OECD jelentése szerint a szlovákiai dolgozók munkahelyét veszélyezteti leginkább az automatizált gyártósorok megjelenése.

Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Nyitókép: magyarhirlap.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »