Óriási személetváltás indul a Facebookot, Instagrammot és Threadset is működtető Metánál. Mark Zuckerberg, a vállalat tulajdonosa bejelentette, hogy a Facebook-felhagy a fact-checkinggel, vagyis a „tényellenőrzésnek” beállított cenzúrával. Elismerte, hogy cenzúráról volt szó, és hogy erre a kormányok (az amerikai és az európai kormányok…) kényszerítették a vállalat. Azt is elmondta, hogy „túl sok hibát vétettek a tényellenőrzések során”, ezért egyszerűsíteni fogják a rendszert. Ezen kívül egy sor változást is bejelentett, de a legfontosabb talán az, hogy Donald Trump amerikai elnökkel együttműködve akarja elérni, hogy más országok (beleértve az Európai Uniót) is véget vessenek a cenzúrával. Zuckerberg ezzel megerősítette , hogy aránytalanul és indokolatlanul nagyra nőtt a közösségi oldalakon a szólásszabadság megsértése és az intézményesített cenzúra. Különösen az Európai Unióban.
Zuckerberg szerint az elmúlt években a kormányok és az örökölt média (értsd: a hagyományos nagy tömegmédia intézmények, amelyek uralják az írott sajtó, a filmgyártás, az internet, a zenei stúdiók, a rádió, televízió és reklámügynökségek piacát – a szerk.) egyre nagyobb több cenzúrát követelt, és mindez tisztán politikai indíttatású volt.
Zuckerberg is utal rá, bár nem fejti ki, hogy a 2010-es évek végén az EU és más intézmények, NGO-k is azért követelték a Facebook és más közösségi oldalak beszabályozását, mert a platformokat drogkereskedők, embercsempészek, gyermekpornográfia-terjesztők is felhasználták. A nyomás óriási volt, egyre mása jelentek meg a cikkek, hogy Facebookon kommunikáltak a mexikói bűnbandák és hasonlók. A bűnözés visszaszorítására hivatkozva azonban politikai célzatú cenzúrát eszközöltek ki a trend elindítói.
„Szóval, kiépítettünk egy bonyolult rendszert a tartalmak moderálására. A gond a bonyolult rendszerekkel az, hogy hibákat követnek el. Ha csak a bejegyzések 1 százalékát cenzúrázzák, az több millió embert érint. Elértünk egy olyan pontot, amikor már túl sok hiba történt, és túl sok volt a cenzúra„
magyarázta Zuckerberg. Majd arról beszélt, hogy a legutóbbi amerikai elnökválasztások fordulópontot jelentenek, és ismét előtérbe került a szólásszabadság.
Ezt követően bejelentette, hogy a Meta újra a hibák csökkentésére, a szabályok egyszerűsítésére, és a szabad megnyilávnulásokra akarja helyezni a hangsúlyt.
Öt pontban foglalta össze, mit akar változtatni a Meta platformjait illetően:
Zuckerberg kijelentette: „A tényellenőrök túlságosan beágyazottak voltak politikailag, és jobban rombolták a hitelességet, mint amennyire építették, különösen az USA-ban”
„Szeretnék biztosítani mindenkit, hogy az emberek megoszthatják véleményüket és tapasztalataikat a platformjainkon”
hangsúlyozta.
Zuckerberg azt is kijelentette, hogy a világon számos kormány van, amely cenzúrára próbálja kényszeríteni a Meta platformjait. Rögtön az első, amit kiemelt, az EU volt:
„Európának van messze a legtöbb szabálya az intézményesített cenzúrára, amivel megnehezíti azt, hogy bármi innovatívat lehessen építeni ott”
mondta. A felsorolásból nem hiányzott Kína, Ázsia és Latin-Amerika sem.
Ezek utájn Zuzckerberg leszögezte, hogy együtt fog működni az amerikai kormánnyal (értsd: Donald Trump amerikai elnökkel), hogy a cenzúra „káros trendjét” visszaszorítsák.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »