A Dimény-Haszmann házaspár, Orsolya és Árpád negyedik alkalommal szervezte meg az immár hagyományos újév-kezdő futást közösségerősítés és a testmozgás népszerűsítése érdekében.
Az első közösségi futásra 2021. december 31-én került sor, azóta áttették január 2-ra az újévkezdő futás időpontját. Az idei futáson harminchatan vettek részt, akik a felsőcsernátoni ravatalozóház előtti parkolóból indultak és az eredeti tervtől eltérően nem az altorjai Árpád-szoborig szaladtak – ami oda-vissza mintegy tizenöt kilométeres távot jelentett volna –, mivel a rendkívül csúszós út miatt útvonalat kellett változtatniuk. A ködpára lecsapódott a fagyos útra és korcsolyapályává alakította, így három kilométer után a nagy többség letért Ikafalva irányába, így végül Ikafalvát ejtették útba, és a többség hét kilométerrel teljesítette a töltöttkáposztástalanító futást. Hárman Torja irányába szaladtak, ők fejenként 15 kilométert futottak.
A futók települések szerint: Csernáton, Kézdivásárhely, Gelence, Bereck, Nyujtód, Kézdiszentlélek, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely és Kolozsvár. A legfiatalabb két futó a hétéves Virág Illés és a tizenegy éves Dimény-Haszmann Ida Lili volt. A csernátoni újév-kezdő futás idén is közös sütizéssel és teázással zárult.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »