Az alábbi beszéd elhangzott a Szövetség alakuló kongresszusán a csallóközi Csölösztőn. Most szerkesztett formában ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Adjon Isten jó napot. Beszédemet A. Szabó László kedvenc Széchenyi idézetével kezdeném, ami így szól.
Sokat tenni, keveset látszani, előállni, mégis másnak engedni az elsőséget. Legtöbbet áldozni, s a legkisebb köszönetet sem várni. Szívben hordani honért buzgó vért, s ne csak ajkon pengetni a szót.”
Tisztelt Háborús bűnös magyarok!
Nem azért szólítom meg így Önöket, mert menőzni, vagy fontoskodni szeretnék, csupán azért, mert ez az igazság. A második világháború után ránk aggatott kollektív bűnösség elve Damoklész kardjaként lóg felettünk, száll a koporsóba rokonainkkal együtt és lesz jelen gyerekeinken. A megszólítás és a Széchenyi idézet szorosan összekapcsolódik. Azt jelzi, hogy a dekrétumok életbe lépése óta eltelt 75, a rendszerváltoztatás óta eltelt 30 év sem volt elég ahhoz, hogy a sarkunkra álljunk, s hogy álmainkban tiszta lelkiismerettel nézhessünk kitelepített és deportált nagyszüleink és dédszüleink szemébe. S ez azért van így, mert a közösség vezetői nem a fenti idézet szerint jártak el.
De kezdjük az elején. Üdvözlöm a Most-Híd küldötteit itt Csölösztőn, Örülök, hogy a 12 év zsákutca után újra egy egységes magyar párt tagjai lettek. Üdvözlöm az Összefogás küldötteit is. Mondanám, hogy egy ilyen mini párt tagjai még biztos nem voltak egy ekkora kongresszuson, de eszembe jutott, hogy vagy az MKP, vagy a Most tagjaként, vagy újságírói mivoltukban már voltak.
Tisztelet a kivételnek!
Üdvözlöm saját pártom küldötteit is, azokat is, akik azért felelősek, hogy a Magyar Közösség Pártja nem volt elég erős ahhoz, hogy egymaga jusson be a parlamentbe, pedig minden adott volt hozzá.
Tisztelt Küldöttek!
Csölösztő folyamatosan jelen van az életemben. A barátnőm 100 méterre lakik innen, itt, a kanálison tanultam meg kajakozni, itt a töltésen sprintek ezreit futottam le a téli fociedzések alatt, az itt lévő Laguna tó mellett süttettük a hasunkat a szünidőben, a csölösztői temetőben ma is én nyírom a füvet, de nincs olyan somorjai, aki ne sétált volna már a naplementében a csatorna mellett, a töltésen. De az MKP is folyamatosan jelen van az életemben, hiszen először szavazóként, majd a második sikertelen parlamenti indulás után, 2012-ről párttagként, 2014-től önkormányzati képviselőként, 2016-ban parlamenti képviselőjelöltként, aktivistaként, koordinátorként, majd azóta helyi és járási elnökségi tagként segítettem a pártot.
Aki ismer, tudja, kritikus vagyok saját párttársaimmal is, és hogy nem tartom sikertörténetnek az 1998 és 2006 közötti kormányon töltött nyolc évet sem.
Azt is szerintem sokan tudják a teremben, mi a véleményem a Most- Hídról. Egy biztos, az elmúlt 10 évet nem lehet elfelejteni. Az ezer sebből vérző, identitását egyre gyorsabban elvesztő felvidéki magyarságot megosztották és egymás ellen fordították. Ezek tények. Ha orvosolni akarjuk a közösségünk problémáit, meg kell próbálni túllépni rajtuk, és el kell kezdeni keresni a közös pontokat, ami összeköt minket. Nem pedig az arányokkal, meg a pozíciókért vívott csatákkal fárasztani az embereket. Ha meglesznek a felvidéki magyarok és a magyar régiók számára fontos témák, akkor igenis érdemes egy pártban gondolkodni.
Mi, akik fiatal választóként megéltük, majd a süllyedő anyahajóra felszállva végigküzdöttük ezt a nehéz időszakot, egy jó ideig nem fogjuk elfeledni, mi történt.
A politikai pártok és a felvidéki magyar közösség elmúlt 30 évét mindenkinek mélyrehatóan kell ismernie, mert abból lehet a legtöbbet tanulni. Azoknak, akik fiatalon, őszinte szándékkal lépnek be a politikába, már nem szabad megtapasztalniuk az ellenségeskedést, s az erejüket a felvidéki magyar közösség felemelkedéséért kell egyesíteniük. Azokat az erőket is, melyeket mi a közösségért végzett munkába fektettünk helyi szinten, víz felett, sokszor vezető pozícióban tartva ezzel a léket kapott anyahajót, de azokat az erőket is, melynek vezetői az elmúlt 10 évben a parlamentben ültek, s dolgoztak magukért, illetve kisebb mértékben a közösségért.
A Magyar Közösség Pártja legutolsó országos tanácsán Rimaszombatban Hrubík Béla barátom a mai helyzetet egy székely vicchez hasonlította, melyben a székely meg a kollégája dolgozni megy, s azt mondja az egyik:
– Én hoztam magammal egy üveg pálinkát, hogy ha véletlenül megsérülnénk, legyen mivel fertőtleníteni. Te mit hoztál?
– Két rozsdás szöget.
Bizony mi, az MKP hozzuk a pálinkát, a kollégák a két rozsdás vasszöget (na jó, az egyik friss, üde, fiatal és csillog), s bár pálinkát csak mi hoztunk, azt hárman fogjuk meginni.
Ne bagatellizáljuk egy a vasszögek jelentőségét, ha nem lennének, nem ihatnánk meg a pálinkát!
A viccet félretéve, illetve a gondolatmenetet folytatva:
Mindannyian tudjuk, hosszú, göröngyös út vezetett oda, hogy ma egy olyan kongresszuson vagyunk együtt, melyen az egyesült felvidéki magyar párt küldöttei vannak jelen. A választókat nem lehet átverni. Csakis hiteles emberekkel lehet új cirkálót építeni. Erre kell törekednie mindenkinek. S tudom, hogy azok az emberek, akik az elmúlt 10 évben őszintén dolgoztak a közösségért, legyenek bármely párt tagjai, ilyen emberek.
Ezért kérem a Tisztelt küldötteket, hogy segítsenek. Mert bár az elnökségben meg a grémiumban dől majd el a dolgok nagy része, de nélkülünk, küldöttek nélkül semmit sem vihetnek végig. Ezért ne engedjük, hogy a kongresszus elé paktumokat hozzanak. Mi, akik ma itt vagyunk, annak a pártnak a legfelsőbb szerve vagyunk, melynek vezetői és tagjai arra vállalkoztak, hogy az itteni magyarokat fogják szolgálni, s hogy helyrehozzák azokat a hibákat, melyeket az elmúlt 30 évben elkövettek akkor, amikor közösség érdeke helyett saját, vagy mások gazdasági érdekeit nézték.
Több esélyünk nincs. Ha most is visszaélünk az emberek bizalmával, azt az egész közösség sínyli meg.
De ha mindenki eljut az önvizsgálatig, akkor kap egy tiszta képet saját magáról. S ha rendbe tudta tenni a dolgait saját lelkében, akkor, de csakis akkor fogunk tudni együtt dolgozni a felvidéki magyarságért. Így a beszédemet most egy Márai idézettel zárnám, mely számomra iránymutató volt, s lesz is az egész életem során:
Az embernek csak egyetlen rangja van: a jelleme!”
Köszönöm, hogy meghallgattak
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
