Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A díjazott tananyagok mindenki számára hozzáférhetőek lesznek, így bármely hazai pedagógus felhasználhatja majd azokat.
A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre a mesterséges intelligencia segítségével – mondta az InfoRádióban Koren Balázs, a ProSuli – a Yettel digitális oktatási programjának – szakmai vezetője.
„Tananyagfejlesztő pályázatra hívjuk a pedagógus kollégákat, ahol meg tudják osztani és be tudják mutatni azokat a jó gyakorlataikat, ahogyan ők a mesterséges intelligenciát használják, hogy így azoktól az úttörő, tényleg olyan pedagógus kollégáktól, akik innovatívan már kísérleteznek, már folytatnak tanórákat ilyen területen, a többi kolléga is tudjon tanulni” – fogalmazott.
A pályázaton felsőfokú pedagógiai képesítéssel rendelkező tanárok vehetnek részt. Jelentkezni egy maximum fél oldal terjedelmű vázlattal lehet, amely ismerteti a tervezett oktatási program tematikáját, a tanítási folyamatot és a célcsoportot. Pályázni legfeljebb két választott témakörben lehet és nincs szükség a digitális tananyagok készítésében való előzetes tapasztalatra; már meglévő projektek és ötletek felhasználására is van lehetőség, így nem szükséges teljesen új tananyagot kidolgozni.
A szakmai zsűri az alábbi két témacsoportban várja a pályázatokat:
1. témacsoport:
2. témacsoport:
„Azt szeretnénk, hogy ezeken a pályaműveken keresztül („) tudjanak a többiek inspirálódni, fejlődni tanulni” – mondta ProSuli szakmai vezetője, kiemelve: a díjazott tananyagok a Webuni platformján mindenki számára hozzáférhetőek lesznek, így bármely hazai pedagógus felhasználhatja majd azokat a munkája során.
A pályázatra június 14-ig lehet jelentkezni, a beérkezett anyagok közül a szakmai zsűri június 21-ig
választja ki a legjobb 25 projektet. További részletek itt.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »