Sztrájkolnak a mozdonyszerelők, késnek a vonatok

Sztrájkolnak a mozdonyszerelők, késnek a vonatok

Beszüntették a munkát hétfőn reggel a Román Vasúttársaság (CFR) mozdonyszerelő részlegének alkalmazottai – nyilatkozta a Romániai Vasúti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (FSTFR) elnöke.

Rodrigo Maxim közlése szerint az állami vasúttársaság személyszállító vállalatánál dolgozó valamennyi mozdonyszerelő spontán sztrájkba lépett. A munkabeszüntetés egyelőre nem befolyásolja a vonatok közlekedését, ha azonban a tiltakozás kitart, fennakadások lehetnek, ugyanis a mozdonyok műszaki állapotának megvizsgálása nélkül a szerelvények nem indulhatnak útnak – magyarázta.

A szakszervezeti vezető szerint a vasutasok jogállását szabályozó törvény hatályba lépésének elhalasztása miatt robbant ki a tiltakozás, emiatt ugyanis a béreik sem nőnek, és az áremelkedések miatt a legtöbb alkalmazottnak a legalapvetőbb szükségletekre sem futja már a fizetéséből.

Hírdetés

A Román Vasúttársaság később bejelentette: több mint harminc vonatot érint a mozdonyszerelők sztrájkja Iași, Bukarest, Kolozsvár, Craiova, Galați, és Konstanca környékén, mely vonatok emiatt késni fognak. Kisebb-nagyobb mértékben a következő számú vonatjáratokat érinti a sztrájk: 6002, 6461, 5603, 5401, 1541, 5402, 5461, 5415, 1858, 5411, 1752, 8080, 8202, 8201, 1884, 1660, 1572, 1573, 1541,1655, 5014, 5106, 7571, 3085, 4103, 3074, 1734, 1832, 4020, 4451, 4703, 3073, 1831.

A bukaresti Északi-pályaudvaron már több órás várakozási idővel számolnak.

A vasutasok a délután folyamán választ várnak a szállításügyi minisztertől arra, hogy mikor léptetik hatályba a törvényt.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »