Szlovák miniszter: rendben vannak a Szputnyik V tesztjei

A szlovák egészségügyi minisztérium csütörtökön megkapta Magyarországtól a Szputnyik V bevizsgálásának eredményeit, az orosz koronavírus elleni oltóanyag tesztjei rendben vannak – jelentette be Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.

Lengvarsky – akinek bejelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte – az orosz oltóanyaggal kapcsolatos további lépésekről azt mondta: a szaktárcának most még az orosz fél szakértőivel kell egyeztetnie, és az ő engedélyük után kezdődhetne el az oltás a Szputnyik V-vel.

Hozzátette: az orosz félnek május végéig kell elküldenie a Szlovákiába már leszállított oltóanyagból vett mintákból készített teszteket.

Hírdetés

Szlovákia összesen kétmillió Szputnyik V oltóanyagot rendelt még márciusban, ebből eddig 200 000 érkezett meg, de felhasználásra még nem került. Az orosz oltóanyag megrendelése koalíciós válságot idézett elő a négypárti szlovák kormánykoalícióban, amelynek két kisebb, liberális pártja ellenezte azt. A koalíciós válság végül a kormány átalakításához és Igor Matovic kormányfő távozásához vezetett.

Miután a szlovák állami gyógyszerfelügyelet (SÚKL) az oltóanyagról – különböző okokra hivatkozva – hosszú ideig nem adott ki végleges szakvéleményt, Szlovákia Budapesten kért és kapott segítséget a Szputnyik V bevizsgálására, ez a szakvélemény a szlovák szaktárca szerint csütörtökön érkezett meg.

Április végén, a kormányon belüli liberálisok és a Peter Pellegrini volt kormányfő vezette, parlamenten kívüli balliberális Hang (Hlas-SD) követeléseire reagálva az egészségügyi tárca nyilvánosságra hozta a Szputnyik V megvásárlásáról kötött szerződést, annak ellenére is, hogy egy ilyen lépést a szerződés szerint szankcionálni lehet. A közzététellel összefüggésben a kormánykoalíció második legnagyobb pártja, a jobbközép Család Vagyunk (Sme rodina) felvetette, hogy a koronavírus elleni oltásra jelenleg használt oltóanyagok szerződéseinek hátterét is nyilvánosságra kellene hozni. Erre eddig nem került sor.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »