Szilágyi György: az ügyészségi vádemelés mutatja, hogy még mindig trükköznek Fohsz ügyében

Szilágyi György: az ügyészségi vádemelés mutatja, hogy még mindig trükköznek Fohsz ügyében

Mint ma megírtuk, friss információk szerint az ügyészség vádat emelt Fohsz Tivadar ellen, mert az egykori politikus pornográf felvételt tartott nevelt lányáról, amit még évekkel korábban, az általa titokban felszerelt kamerák rögzítettek a közös otthonukban.

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője lapunknak elmondta, 

a Fidesz megpróbálta a pedofilbotrányba keveredett, XVII. kerületi volt fideszes alpolgármester ügyét eltitkolni, sőt megpróbálták kimenteni, ami abból is látszik, hogy Fohsz továbbra is a párt tagja, illetve különböző pozíciókba juttatták.

A jobbikos politikus már az első pillanattól kezdve úgy gondolja, hogy az ilyen szörnyetegeknek kötelező lenne megkapniuk a büntetésüket, éppen ezért több parlamenti felszólalása volt a témában, illetve posztokat is írt a Facebook-oldalán.

Hangsúlyozta,

Hírdetés

ugyan most az ügyészség vádalt emelt, ám szerinte még mindig próbálnak az ügyében “trükközni”, mivel egy “enyhébb minősítésben”, csupán gyermekpornográf felvételek birtoklásával, nem pedig azok készítésével vádolták meg.

Ezzel szemben véleménye szerint a rendőrség és az ügyészség bizonyítani tudná, hogy ezeket a felvételeket ő készítette, ami egy sokkal súlyosabb büntetési tétel, az ilyen cselekmény 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Szilágyi kiemelte, továbbra is azon lesz, hogy az ilyen szörnyűséges, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményeket elkövető emberek megkapják a méltó büntetésüket.

Arra a kérdésre, hogy vajon ez az újabb ügy a volt perui diplomata, Kaleta Gábor botrányához hasonlóan “ráéghet-e” a Fideszre, a Jobbik képviselője azt mondta,

nem kell ráégnie, mivel a Fidesz ilyen, nincs két Fidesz.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »