November 3-án hálaadó szentmisével ünnepelték a Jubilate Imádság Háza szolgálat elindulásának első évfordulóját Kaposváron. A püspökség kápolnájában működő szolgálat célja, hogy a Kaposvári Egyházmegyében minden forrás az állandó, folyamatos imából és imádásból fakadjon.
Az Imádság Házában szolgálatot vállalók napi nyolc órában folytatnak közbenjáró imát különböző formákban: csendes szemlélődéssel, a Szentírás igéjével vagy énekes, hangszeres dicsőítéssel. Közbenjárnak az egyházmegye és az egész Egyház megújulásáért, az evangelizációért. Imádkoznak megtérésekért, a Szentlélek új kiáradásáért és Izraelért, a szövetség népéért; valamint a társadalom megújulásáért, hogy a halál kultúrája helyett a szeretet civilizációja valósuljon meg a világban. Mindezek mellett naponta imádkoznak a Szent Fausztina Irgalmasság Háza és a Jubilate Imádság Háza szolgálóiért és szolgálataiért.
Varga László kaposvári megyéspüspök a szentmisén úgy fogalmazott:
„Hálás vagyok a Jóistennek, hogy egy évvel ezelőtt elindulhatott a Jubilate Imádság Háza szolgálat a püspökség kápolnájában. Egy éven keresztül, még a szigorú Covid-intézkedések alatt is folytatódott az ima hétköznaponként, munkaidőben.
Hálát adok azokért a testvéreinkért, akik odaajándékoznak a 168 órából egyet annak, aki a legjobban szereti őket: az Úr Jézus Krisztusnak. Ez talán nem is olyan sok, ha arra gondolunk, hogy ő mindent odaadott számunkra.
Ezt a szentmisét hálából ajánlom fel ezért a szolgálatért. Minden reményem az, hogy kibővülhet 7/24-es szolgálattá, ami annyit jelent, hogy nemcsak munkaidőben végezzük a dicsőítést és imádást, hanem éjjel-nappal, mindennap. Reményeink szerint ez már nem a püspökség kápolnájában fog megvalósulni, hanem az épülő Irgalmasság Házában.
Szeretnénk, ha ez az imádás a protestáns testvéreinkkel együtt jöhetne létre. Kérem az imáitokat, hogy ez valóra válhasson, s hogy folyamatosan mehessen ebben a városban a dicsőítés és az imádás, ami a szíve-közepe mindennek.”
Az ünnepi szentmisén a Meghívtál zenekar nyújtott zenei szolgálatot.
A kaposvári Jubilate Imádság Háza szolgálataira az [email protected] e-mail-címen lehet jelentkezni.
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Fotó: Kling Márk
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »