Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Irodalomtudósok szerint költészeti korszakváltás mindig akkor következik be, amikor megváltozik a viszonyunk a nyelvhez és a szubjektumhoz. Versről is, emberről is újat gondolunk. Mert erre késztetnek egy-egy nemzedéki stílusváltás művei.
A nyolcvanas–kilencvenes évek posztmodernbe hajló, ironizáló szövegjátékai után a kétezres esztendők a prózába a történetet, a lírába a komolyságot hozták vissza. Ezzel, a mai legfiatalabb irodalomban is, a metafizikus nyitottság is újra megjelent. Sokszínűen, sokirányúan.
Báthori Csaba szonettközpontú nyelvművészetét klasszikus értéktudatosság és létköltészeti ethosz járja át. Hegedűs Gyöngyi metafizikai tereket nyitó szójátékai vagy Iancu Laura moldvai csángó indíttatása ugyancsak bölcsességet göngyöl a bölcseleti poézisbe.
Basa Viktor és Benkő Ildikó a költészeti katolicitás más-más irányában járnak el finom kisszerkezeteikben. Filip Tamás álomi történetekre emlékeztető költeményei, Kántor Zsolt (1958–2023) kísérletező prózaversei és Petrőczi Éva tudós költészete további három szín a keresztény eszmélet egén.
Acsai Roland versformákat újraélesztő természetlírája megszelídíti önismeretünk vadhajtásait; Bánfai Zsolt enigmatikus tárgyiassága roppant szenvedélyeket sűrít magába. Halmosi Sándor keleti tanoktól is inspirált, de végső soron krisztiánus poétikája és Izsó Zita traumákat-tragédiákat elbeszélő hasonlatai-metaforái misztikával érintkeznek.
S mit tesz, mit tehet eközben az olvasó? „Szeretni szeretne. / Vezekelni. / De nem ér össze a fény. / És egy csomóban minden fájás” (Halmosi Sándor: Mintha béke lenne). Ilyenkor siet megmentésünkre a misztikus Test időtlen emlékezete: „Talán testeddé formálódhatok” (Benkő Ildikó: karok ölelése helyett). Sőt, bizakodhatunk nyíltabban is: „Mekkora évszak jön, milyen erő. / Tarts ki addig, a nap izzást ont, csillanó földeket. / Utat, elénk” (Bánfai Zsolt: Horizont).
Mi következik mindebből? Csupa fölérhetetlen tanulság. Például, hogy a költészet: többes szám első szentély. Tisztás a Szent Káin-katedrálisban. Szó, ami nem betűre végződik.
Személyelírás a vers: ha magáról beszélne is, angyalról vall a költő.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. július 7-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
