Szaúdi trónörökös: Irán nukleáris és ballisztikus rakétaprogramját "komolyan és hatékonyan" kell kezelni

Rijád rendezett kapcsolatokra törekszik Teheránnal, a két ország az elmúlt években többször is egyeztetett, egyebek között az iráni nukleáris programról – közölte kedden a szaúdi külügyminiszter az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) rijádi csúcstalálkozójának záróülésén.

Feiszal bin Farhán Ál Szaúd reményét fejezte ki, hogy a két ország a jövő felé tekint, kapcsolataik pedig együttműködésen és kölcsönös tiszteleten alapulnak majd. Csalódottságát fejezte ki mindazonáltal a 2015-ös iráni atomalku felélesztését célzó bécsi tárgyalások megrekedése miatt.

Hozzátette: Rijád szorosan figyelemmel követi az egyeztetéseket, kiemelve, hogy Szaúd-Arábia lehet a leginkább fenyegetett helyzetben a síita állam nukleáris fejlesztései miatt.

"Irán merev álláspontja nem igazán ad okot az optimizmusra" – jegyezte meg, rámutatva arra, hogy a bécsi megbeszélések a kezdeti kisebb sikerek után megakadtak.

Hírdetés

A csúcstalálkozón Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös szintén leszögezte, hogy Irán nukleáris és ballisztikus rakétaprogramját "komolyan és hatékonyan" kell kezelni.

A héten szaúdi és iráni tisztségviselők a jordániai fővárosban, Ammánban ültek tárgyalóasztalhoz, a megbeszélésen biztonsági kérdések kerültek előtérbe.

Irán és Szaúd-Arábia egymás régiós riválisai, a két országnak több vitás ügye is van. A Szaúd-Arábiával szomszédos Jemenben dúló polgárháborúban szintén ellentétes oldalt képviselnek: Rijád és szövetségesei 2015 tavaszán avatkoztak be katonailag is a harcokba a nemzetközileg elismert jemeni kormány oldalán, míg Teherán a kormányellenes húszi lázadókat segíti. A húszik gyakran lőnek ki rakétákat, lövedékeket és indítanak robbanóanyaggal megpakolt drónokat szaúdi területre.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »