Száll a rege várról várra – előadás a felvidéki vármondákról Rimaszombatban

Száll a rege várról várra – előadás a felvidéki vármondákról Rimaszombatban

Mottó: „Vized már van Szapolyai, de szíved az nincs.” (Omár, török vitéz)

A megfilmesített, illetve videóra felvett felvidéki vármondákról és regékről hangzott el előadás a rimaszombati Csillagházban. Az előadást a Pósa Lajos Társaság szervezte a Légy Lámpás Est előadás-sorozat keretén belül.

A videófelvételekkel tarkított előadás szónoka Korpás Árpád volt, aki saját elmondása szerint a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás alelnöke, idegenvezető, publicista, valamint több filmes projekt szervezője az MTV, a Duna és az RTVS televíziókban.

Előadásában kiemelte, hogy a Magyarság Háza Budapesten az az intézmény, amely keretet ad filmek és videók forgatásához a Felvidékről, annak magyar vonatkozású jellegzetességeiről, amelyek aztán támpontot adnak az érdeklődőknek a turizmus és az idegenforgalom terén.

A felvidéki városokról és várakról a Felföldi Tájoló programsorozat keretén belül készítenek felvételeket. Filmek készültek a nagyobb városokról, bányavárosokról, fürdővárosokról, úgy mint Pozsony, Zsolna, Kassa, Lőcse, Késmárk, Bártfa, Bajmóc, Trencsénteplic, Pőstyén. Filmjeik eleinte hosszabbak voltak, de időközben rájöttek, hogy a nagyobb nézettség eléréséhez bőven elég 6-7 perc játékidő is.

A Felvidék várairól a rimaszombati születésű szerző, Szombathy Viktor, Száll a rege várról várra című művét használták fel. Ez a nagysikerű, két kiadást megért könyv bebizonyította, hogy a  regékkel és mondákkal teletűzdelt vártörténetek vonzák az olvasókat. Ebből a széleskörű témából merítettek a várakról szóló videóik megalkotásában. A felvételeket négytagú stáb készítette, a videók megtekinthetők a Youtube-on is.

Hírdetés

Az előadáson levetített videófelvételekből  megismerhettük például Fatime és Omár történetét Trencsén vára kapcsán, Falkos lovag és Erzsébet szerelmét Fülek vára kapcsán és Darázs Balázs helytállását a török ellenében Tiszolc várában. Megtudhattuk, hogyan adta el a lelkét az ördögnek az öreg Lubomierszky Lubló vára építésekor, és hogy kerültek Likava és Árva várának kincsei a bécsi császári kincstárba.

Az előadótól megtudtuk, hogy a tapasztalatai alapján az emberek nagyon szeretik a videóikat, eddig ugyanis mintegy 100 film készült el, amelyeket 7 millió néző tekintett meg. Korpás Árpád azt is elmondta, hogy tudomása szerint a Nyitrai Egyetem, de a komáromi Selle János Egyetem is felhasználja ezeket az oktatási programjában.

Beszélt továbbá arról is, hogy a stábnak jó tapasztalatai voltak a szlovák helységek vezetőivel és lakosságával kapcsolatban. Mindenütt tárt ajtókkal fogadták őket, és örömmel vették, hogy az adott helységről nemcsak szlovákul, hanem már más nyelven is írnak. Ez komoly lehetőséget teremt a turizmus és az idegenforgalom fejlesztése terén is.

 

Mede Géza

fotók a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »