Egy szélhámos ámokfutása

Egy szélhámos ámokfutása

0626 mp.jpg

Orbán kétezer embert állított rámnyilatkozta a nőgyűlölő Magyar Péter a lengyel Rzeczpospolita című lapnak. Meg is lepődtem: hogyhogy csak kétezret? Miért nem rögtön húszezret? Még szerencse, hogy megölni azért nem akarják, mert akkor „forradalom lenne Magyarországon!”

Ez az ember úgy hazudik, mint a vízfolyás. Vajon kinek képzeli magát? 42 éves, életében még nem csinált semmi érdemlegeset, semmi említésre méltót.

Teljesítménye nulla.

Kizárólag a családja, a felesége és a barátai révén jutott jól fizető állásokhoz. Olyanokhoz, ahol nem kellett megfeszülnie a munkától. Viszont óberkodhatott.

Egy felfuvalkodott senkinek látom, akit saját magán kívül senki sem érdekel, senkire sincs tekintettel.

Amióta berobbant a közéletbe, nem csinál mást, mint szemérmetlenül hazudik, fenyegetőzik, vádaskodik, mindenkit legyaláz.

Törtető, gyenge idegzetű, agresszív és arrogáns.

Hírdetés

Anyák napján vonatra szállt, ahol őrző-védő smasszerei nem engedték az embereket felszállni abba a kocsiba, ahol ő ült („Péter tanulja a beszédét”), sőt a jegyeiket is elkérték.

Milyen alapon?

Képzeljük el a 444 bértollnokait, milyen autodafét rendeznének, ha én csinálnám ugyanezt? Ha testőrökkel körülvéve foglalnék le egy vasúti kocsit és akadályoznám polgártársaimat a szabad mozgásban?

Magyar Péter akkor még ugyanolyan közember volt, mint én. Hozzám hasonlóan semmilyen felhatalmazással nem rendelkezett, semmilyen jogosultsága nem volt arra, hogy így viselkedjen. Megjegyzem, most sincs. Egy EP-képviselő sem tehet meg bármit.

Ám neki ilyen a természete.

Ha a független-hobjektív sajtó bértollnokai csak egy picit is kilátnának az Orbán-fóbiájuk fátyla mögül, értenék, hogy ha ez az ember már akkor, amikor saját hype-ján kívül a világon semmit nem tudott felmutatni, így viselkedett, akkor mire lehet tőle számítani később?

Ez az ember bántalmazta a feleségét, titokban lehallgatta, majd a felvételt közzétette. Elárulta a barátait, és azt a közösséget, amely érdemtelenül, úri módon eltartotta őt és a családját. Havi közel 7 millió forintot vett fel minden hónapban, ami nemhogy nem zavarta, de jogosnak és megérdemeltnek tartotta.

Csak azért gondolta így, mert ő az élet napos oldalára született. Egy budai jogász családba, ahol az egyik rokona Mádl Ferenc testvére volt. Ez a törtető budai úrifiú erre hivatkozva formált jogot arra, hogy teljesítmény nélkül jusson pénzhez és hatalomhoz.

Egy hol öngyilkossággal, hol nadrágszíjjal, hol késsel fenyegetőző, férfiatlan, teljesítmény nélküli, vitaképtelen, nőgyűlölő, bántalmazó, notóriusan hazudozó, egotripben utazó senkit talált meg az ellenzéki média és tálalja fel megoldásként az Orbán-gyűlölő ellenzéki közvéleménynek és az ellendrukker külföldi érdekcsoportoknak.

Nem akarja észrevenni, hogy Magyar Péter, az újdonsült népvezér gyakran kerül idegállapotba. Már tömegfelkeléssel is fenyegetett. Jogász létére nem tudja, hogy a közrend és a társadalmi béke felforgatására irányuló felbujtás kilátásba helyezése köztörvényes bűncselekmény, amivel szemben a hatóságoknak kötelességük fellépni. „Eddig rettentő békések voltunk, de ígérem, hogyha ezt folytatják, akkor 2024. június 8-án nem leszünk annyira békések Budapesten a Hősök terén, és nem pár százan leszünk, hanem sok százezren, lehet, hogy milliónyian, és ott nem fogják tudni megállítani azt a tömeget.”süvöltötte fenyegetően Újfehértón, azzal biztatva magát és gyér számú hallgatóságát, hogy a „hatalom emberei joggal rettegnek tőlük”. Nyilván ezért blokkolták Walkie-Talkie-val a zseni internetelérését és állítottak rá kétezer embert.

Az azért magyarázatot érdemelt volna, hogy ha fellépéseit kétezer smasszer követi, hol rejtőzött a lelkes nép? Mert az minden fotóból látszik, hogy a legtöbb helyen ennél több ember nem gyűlt össze. Lehet, hogy ők mind a hatalom beépített ügynökei voltak, akik a feltűnést kerülendő, ürgebőrben álcázták magukat?


Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »