Szájer-hagyaték: a kampány részét fogják képezni a különböző szexuális, kábítószeres tartalmak

Szájer-hagyaték: a kampány részét fogják képezni a különböző szexuális, kábítószeres tartalmak

Pontosan egy évvel ezelőtt a semmiből jött a hideg zuhany a magát keresztény-polgárinak tartó Fidesz számára: a gránitszilárdságú keresztény-nemzeti alaptörvényük megszövegezője, Szájer József bejelentette lemondását az EP-mandátumáról. Akkori magyarázata szerint döntése egy „hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot”.

Azon a vasárnapi napon még senki nem gondolt semmi rosszra, legalábbis

az ereszen való menekülésről csak a brüsszeli rendőrök, Szájer József, illetve azok tudhattak, akiknek a fideszes politikus beszélt a tiltott orgiáról. 

Azóta eltelt egy esztendő, de vajon mit örököltünk a Szájer József látványos bukása után? 

A Szájer-botrányról ma már elmondhatjuk, hogy „mémesedett”, ugyanakkor

a rendszerváltás utáni politikatörténet meghatározó eseményének tekinthető

– fogalmazott portálunknak Pék Szabolcs. Az Iránytű Intézet elemzője szerint ha elemenként vizsgáljuk meg,

az egész sztori meglehetősen abszurd,

ennek ellenére látható az is, hogy jelentős károkat nem okozott a kormánypártoknak. A népszerűségük nem csökkent láthatóan a botrány után és azóta sem, illetve, ha igen, az nem ennek az ügynek tudható be, mivel sokkal fajsúlyosabb problémákkal kellett szembenéznie az országnak – utalt a szakértő a világjárványra, illetve az azt követő és jelenleg is tapasztalható gazdasági válságra, rekord inflációra. 

Ugyanakkor, ha százalékpontokban nem is mutatható ki a Szájer-botrány hatása, azért folyamatosan ott lebeg a Fidesz körül, ha bármilyen erkölcsi kérdésben próbálnak mások felett pálcát törni – fejtegette tovább Pék Szabolcs. 

Az Iránytű Intézet munkatársa úgy véli, hogy a Szájer-botrány nem tud az ellenzék központi témájává válni, a másodlagos kommunikációban viszont lehet szerepe a Borkai- és Kaleta-üggyel egyetemben.

Hírdetés

„Ezen történetek alkalmasak lehetnek arra, hogy a Fidesz erkölcsi képmutatására és álkereszténykedésére felhívják a figyelmet”.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (j3), Bayer Zsolt újságíró (j4), Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Fidesz alelnöke (j5) és Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője (j7) a párt 31. születésnapi ünnepségén.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Továbbá Márki-Zay Péter kormánytagokkal kapcsolatos lebegtetése is járhat egy fékező hatással a Fidesz kommunikációra nézve, mert ha valamelyikükről valóban beigazolódnak a vádak az nagyban alááshatja a kormány homofób üzeneteit és hitelteleníti a gondosan felépített és kifelé sugárzott konzervatív család eszményképét – hívta fel a figyelmet egy másik Szájerrel kapcsolatos szempontra Pék Szabolcs. 

Ugyanis az ereszen történt menekülés nyilvánosságra kerülése után

a kormánypártok nemhogy józanabbul és elfogadóbban állnának a másság kérdéséhez, hanem sokkal inkább egy homofób retorikát folytatnak,

amelynek gyűlöletkeltő hatása leszivárog a társadalom mélyebb rétegeibe is, ami semmilyen szinten nem összeegyeztethető az európai normákkal, sőt még a magyarok többségének szimpátiájával sem találkozik – magyarázta meg fenti állítását az elemző.

A Jakab Péter elleni támadások is bizonyítják, aljas lesz az országgyűlési kampány – erre számítanak az Iránytű Intézetnél is.

„Feltehetően a kampány részét fogják képezni a különböző szexuális vagy akár kábítószeres tartalmak is, amelyek könnyen egy-egy szereplő politikai karrierjébe is kerülhetnek majd”

– mutatott rá a Szájer-hagyatékra Pék Szabolcs. 
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »