Miként hatnak ránk a szagok és az illatok, hogyan zajlik a szaglás folyamata, és milyen egyéni különbségek vannak a szagérzékenységben?
Az evolúció során az ember szaglása az állatokéhoz képest erősen elcsökevényesedett, hiszen egyre kevesebb szüksége volt rá az életfenntartáshoz. Az átlagemberek számára ez az érzékszerv szolgáltatja a külvilágról a legkevesebb információt, bár bizonyos veszélyhelyzetekben (gázok, mérgek észlelésekor például) életmentő lehet. Emellett általános, életminőséget javító hatása is van: adott esetben a finom illatok élvezete javíthatja a hangulatot, az étvágyat, akár a nemi élet örömeit is. A beszívott levegővel együtt különböző anyagok parányi részecskéi (a gramm milliomod részének megfelelő mennyiségben) jutnak az orrüreg legfelső részébe, ahol az ún. szaglóhám nyálkahártyájának felületén lévő filmszerű folyadékban ezek a szaganyagok feloldódnak.
A szaglóhámon ún. szaglópálcák nyúlnak át, az ezeken lévő érzősejtekből jövő nyúlványok, a szaglóidegek vezetik az agy szaglóközpontjába az ingerületet. A szaglás központja az agyban a limbikus rendszerben található, a nagyagyvelőnek abban a részében, amely körülveszi az agyféltekék és az agytörzs kapcsolódási területét. A szaglóhámból érkező ingerületek nemcsak a szaglókéregbe juthatnak el, hanem az agy más részeibe is, ezért okozhatnak például egyes szagingerek émelygést, rosszullétet is. A szaglókéreg az agyban az ízlelőkéreg mellett helyezkedik el, szorosan kapcsolódik hozzá.
A szagokra való érzékenység egyénenként nagyon sokféle lehet, általában kettő-négyezerféle szag megkülönböztetésére képesek az emberek. A hiperozmia a szagokra (és az ízekre) való fokozott érzékenység: ezzel a különleges ízlelő- és szagló képességgel rendelkeznek például a borkóstolók, a baristák és a parfümőrök. A szaglás élessége függ a szaglóidegpályák, illetve a szaglókéreg működésétől is, amelyet befolyásolnak élettani folyamatok, például hormonális változások is. Így pl. a terhes nők szagérzékenysége fokozódhat. A szagérzékelés átmeneti torzulása (diszozmia) is előfordulhat terhesség idején, és ennek pszichés háttere is lehet.
A szaglóképesség romlik a korral: a gyerekeknek jóval élesebb a szaglásuk, mint a felnőtteknek. Csökkenhet a szaglás átmenetileg dohányzás és egy-egy betegség miatt (nátha), és előfordul végleges károsodás is, például az orrmelléküregek súlyos fertőzései vagy rákellenes besugárzása miatt, valamint fejsérülés is okozhatja a szaglóidegek megszakadását, a szaglás elvesztését. Szaglásunknak nagyobb szerepe van az életünkben, mint hinnénk. Mély nyomot hagynak bennünk az illatemlékek: ezek évtizedek elteltével is felidézik a hozzájuk kapcsolható dolgot, személyt vagy helyzetet.
Minden embernek megvan a sajátságos, csak rá jellemző illata, még ha ezt egy átlagos érzékenységű szaglással nem is vagyunk képesek megkülönböztetni. Létezik a szagkibocsátás erősségének mérésére használt mértékegység is, az „OLF”, amelyet a dán P. Ole Fanger határozott meg. Egy OLF erősségű szag egy átlagos testalkatú, egészséges felnőtt személy szagkibocsátásával egyenlő, aki szobahőmérsékleten nem fizikai munkát végez, normál személyi higiéniával éli az életét. Összehasonlításképpen egy erős dohányosnak 25, egy sportolónak 30 OLF is lehet a kibocsátott szagerőssége.
(Forrás: Budai Egészségközpont)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
