Sulyok Tamás az új köztársasági elnök

Sulyok Tamás az új köztársasági elnök

Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson.

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta Novák Katalin lemondását, így a szabályok szerint azonnal utódot is választhatnak a képviselők.

Ahhoz, hogy valaki jelöltté váljon, az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, negyven képviselőnek az írásbeli ajánlása szükséges. A kormánypárti frakciók Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölték köztársasági elnöknek. Sulyok Tamás közleményben jelezte, hogy a felkérést elfogadja, így ő nyilvánvalóan jelölt volt, hiszen a kormánypárti frakció 135 tagú.

Hírdetés

Egyetlen ellenzéki képviselőcsoport sem tud önállóan jelöltet állítani, és noha három frakciónak is volt jelöltje a jelöltségre – Csath Magdolna, Hack Péter és Kaltenbach Jenő személyében –, közösen nem állítottak olyan államfőjelöltet, aki legalább negyven képviselő támogatását élvezné.

Latorczai János bejelentette, hogy 133 kormánypárti képviselő Sulyok Tamást ajánlotta államfőnek, míg a Mi Hazánk hat képviselője Csath Magdolnát jelölte – de utóbbi nem volt elegendő a jelöltállításhoz, így azt érvénytelennek minősítették a képviselők. Az egyetlen érvényes jelölés az Alkotmánybíróság elnökére érkezett.

Az Országgyűlés a köztársasági elnököt titkos szavazással választja meg a képviselők kétharmadának szavazatával. A szavazatok leadására most negyven percük van a képviselőknek, után következik a voksok összesítése, majd az eredményhirdetés.

A köztársasági elnök megválasztásának procedúrájáról az ellenzéki képviselők egy része kivonult.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »