Stoltenberg: A NATO nem engedheti meg Moszkva és a szövetség közötti háborút

Nyitókép: AP Photo/Roman Koksarov

Az Észak-atlanti Szövetség (NATO) nem engedheti meg, hogy az ukrajnai orosz invázió a szövetség és Moszkva közötti háborúvá fajuljon – jelentette ki pénteken Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, aki ismét elutasította az ukrán légtér lezárását.

„A mi felelősségünk annak megakadályozása, hogy ez a konfliktus Ukrajna határain kívülre eszkalálódjon, és NATO–Oroszország közötti teljes értékű háborúvá váljon“

– mondta Stoltenberg az AFP-nek adott interjúja során.

Hírdetés

A NATO-főtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az ukrán légtér lezárása „a legnagyobb valószínűséggel totális háborúhoz vezetne a NATO és Oroszország között“, ami „sokkal több szenvedést, halált és pusztítást“ okozna.

Stoltenberg szerint az ukrán légtérzár azt jelentené, hogy a NATO-nak nemcsak Ukrajnában, hanem Fehéroroszország és Oroszország körül is fel kellene számolnia az orosz légvédelmi rendszereket. Ennek következtében a NATO-nak készen kellene állnia az orosz repülők lelövésére, ugyanis a légtérzár olyan dolog, amit ki kell kényszeríteni.

  „A legfontosabb dolog, hogy Vlagyimir Putyin elnöknek be kellene fejeznie ezt az értelmetlen háborút. Vissza kellene vonnia az egységeit, és a politikai megoldáskeresés céljával jóhiszemű diplomáciai erőfeszítésekbe kellene kezdenie“

– zárta le Stoltenberg.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »