Soron kívüli CT-vizsgálati időpontokhoz lehet jutni

Soron kívüli CT-vizsgálati időpontokhoz lehet jutni

A Semmelweis Egyetem soron kívüli CT-vizsgálati időpontokkal segíti a budapesti daganatgyanús betegek mielőbbi diagnosztizálását és a már ismert daganatos betegek terápiájának előrehaladását.

A lehetőség az intézmény és a fővárosi önkormányzat között fennálló együttműködés részeként vált elérhetővé – közölte az intézmény.

Az SE Orvosi Képalkotó Klinikája nyílt közbeszerzésen nyerte el a Budapesti Önkormányzat által meghirdetett Budapest Onko-projekt 2. fordulóját. Ennek részeként december 31-ig 2088 daganatgyanús vagy már diagnosztizált daganatos páciens CT-vizsgálatát tudják soron kívül elvégezni – idézte a közlemény Maurovich Horvat Pál klinikaigazgatót.

A program rendkívül gyors diagnosztikára ad lehetőséget, hiszen a vizsgálatok hét napon belül elérhetők, de sok esetben akár aznapra is tudnak időpontot adni a betegeknek, a lelet pedig három napon belül elkészül.

A CT-vizsgálatok szakorvosi beutalóval három budapesti helyszínen vehetők igénybe a program részeként: az Orvosi Képalkotó Klinika Korányi Sándor utca 2. szám alatti telephelye mellett a klinika sebészeti és transzplantációs radiológiai osztályán (Baross utca 23.) és a Szent Rókus klinikai tömbben (Gyulai Pál utca 2.).

Hírdetés

A klinikaigazgató hangsúlyozta: ebben a programban nem az egészséges, esetleg kockázati csoportba tartozó emberek szűréséről van szó, hanem kimondottan olyan vizsgálatokról, amikor már felmerült a daganatgyanú vagy ismert daganatos betegséget kell nyomon követni CT-vel, éppen ezért csak szakorvosi beutalóval tudják ellátni a betegeket.

A daganatgyanús esetek várólistájának csökkentését célzó Budapest Onko-projektben az egyetemen tizenegy kerület – VII., VIII., IX., X., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. – lakosait várják.

A programról bővebb információ a klinika honlapjának Budapest Onko-projekt menüpontjában érhető el. A vizsgálatokra időpontfoglalás hétfőtől péntekig 8-16 óra között, szombaton 8-12 óra között a 06 20 825 8827-es telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail-címen lehetséges.

(A nyitókép illusztráció.)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »