Rudolf egy szellemfaluig menekült a böszmeség elől

Rudolf egy szellemfaluig menekült a böszmeség elől

Az egykor virágzó tanyaközpont teljesen elnéptelenedett, ma már csak egy ember él itt. Ehhez persze ki kellett szállnia a fővárosi mókuskerékből, de nem bánja. Sőt: arra számít, hogy többen is menekülőre fogják majd.

Az 1900-as évek elején felparcelláztak egy nagybirtokot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőnagymihály mellett. A vásárlók a szomszédos falvakból érkeztek, majd megalapították Nagyecsér néven a tanyaközpontot. Idővel aztán lett itt szinte minden: iskola, kocsma, templom és áram is, de volt itt műhelye cipésznek, kovácsnak. Aztán elvitték az iskolát, és elkezdtek elköltözni innen az emberek: 2001-ben mindössze heten éltek Nagyecséren.

Évekkel később Tóth Rudolf, 57 éves budapesti építési vállalkozó már úgy talált rá a tanyaközpontra az interneten, mint lakatlan szellemfalura. Éppen erre vágyott: kivonulni a társadalomból és önellátó életet élni. Pár évvel ezelőtt vásárolt itt egy ingatlant és ha csak teheti, itt van a tanyáján.

Nagyecsér felé a Mezőnagymihályon, egy kocsmában kértünk útbaigazítást. Így hangzott: elindultok ezen a lebetonozott úton, amikor elfogy róla a beton, akkor forduljatok jobbra. Ott egy köves út lesz. Menjetek rajta végig, amikor elfogynak a kövek, akkor földutak lesznek mindenfelé. Balra kell majd mennetek. Aztán mentek, mentek, mentek lefelé. Lesz majd ott egy híd. Átmentek rajta és mentek tovább. Amikor a földút is elfogy, na az lesz Nagyecsér. A települést mindenki, így Rudolf is szellemfalunak, hívja, pedig tanyaközpont volt, sosem volt a szó hagyományos értelmében vett falu. Utcák sem voltak soha, házszámok szerepeltek csak a házak oldalán. Ezt a táblát is Rudolf készítette.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

– Nem vagyok helybeli, én is úgy költöztem ide. Az interneten kerestem rá a szellemfalvakra, mert szerettem volna elvonulni ettől a világtól.
– Miért?
– Megsértődtem, amikor a böszme Fletó elmondta a híres beszédét…
– „El lehet menni…”
– Nem azt, hanem az őszödit. Elegem lett, hogy nyomorban tartanak, ahogy egyébként az országot is. Igazságtalannak éreztem, hogy építési vállalkozóként, festőként, nem kerestem annyit, mint egy nyugati kolléga. Úgyhogy azt mondtam, vagy adjanak nekem havi félmilliót, abból fényesen el lehet élni, vagy ne adjanak semmit, de akkor rám ne számítsanak. Eljöttem ide, itt heti 800-ból megélek. Csak luxusra kell a pénz.
– Mi önnek a luxus?
– Csoki, joghurt, ilyesmi. Egyébként önellátó vagyok.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

Mindenhova, csak ide nem. Ez volt Rudolf első gondolata, amikor Nagyecsérre jött. A gaz mellett ugyanis sártenger fogadta a pesti vállalkozót, aki aztán mégis kiköltözött az elhagyatott tanyavilágba. Az első hónapokban semmi mást nem csinált, csak a gazt irtotta saját háza körül.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

Részlet özvegy Szőke Aladárné 2003-as visszaemlékezéséből, amely Mezőnagymihály honlapján olvasható: „A tanyaközpont Nagyecsér szépen kivirult. Már 1930-ban három rövid utcája volt. A nádtetős házakat cserepesre cserélték a kisgazdálkodók. Kívül-belül szépen bemeszelték fehérre vagy színesre. Szép rózsákat, koszorúkat pingáltak az alapmintára. Minden háznál gondozott virágoskertek, a veteményesben gyümölcsfák, vetemények díszlettek. Az udvarok tisztán rendbe téve. Vasár- és ünnepnapokon a környező tanyákról összejöttek a fiatalok. A fiúk a kocsmánál iszogattak vagy kugliztak.” Ma már a kocsma helye sincs meg. Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

A gazdátlanul maradt házak jó része megközelíthetetlen lett a gaztól. A Rudolf által csak újrahasznosítóknak nevezett fémtolvajoknak azonban ez nem akadály, visznek szinte mindent, ami mozdítható.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

Szinte mindent: ez a hűtő valahogy megmaradt a dohos falak között. Ezen kívül találtunk még rengeteg boros- és sörösüveget, falra aggatott Praktiker-újságot, 2001-es asztali naptárt, WU2-es samponos flakont és halomba hordott szalmát. 
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

Hírdetés

 

– Rudolf, árulja el, mi lesz, ha újra benépesül Nagyecsér? Ha önhöz hasonlóan kiköltöznek azok, akiknek telkük van itt? Akkor csak idő kérdése lesz, és újra lesz bolt, kocsma, talán még busz is jár majd erre. Vége lesz az önellátó életmódnak…
– Hát ez azért még odébb van. Rengeteg a tennivaló, úgyhogy jó darabig önellátónak kell lennie annak, aki itt akar majd lakni.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

 

Egy miskolci férfi csak azért vette meg az egyik nagyecséri házat, hogy telehordja a szemetével. De Rudolf nem csak itt talált megdöbbentő tárgyakat. Ásás közben – elveivel ugyan ellenkezik, de mivel az őzek rendszeresen újrametszik a gyümölcsfáit, ezért kerítést kell emelnie – például egy Pannónia motor dugattyúját emelte ki a gödörből. Nem becsülik a földet azok, akik ezt odatették, mondja. 
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

 

Azok az elhagyatott vályogházak, amelyekről ellopták a cserepet, egy nagyobb eső hatására hatalmas robajjal omlanak össze. Aztán az égszakadás és a földindulás után nem marad semmi, csak a csend.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

Itt, a tanteremben kezdődött a vég: Nagyecsérnek az adta az első tőrdöfést, hogy megszűnt az iskolája.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

Hogy kerül a csizma az osztályterem padlójára? Miután megszűnt az iskola, az elvándorlás feltartóztathatatlanná vált.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

A repedés elválasztja a gazdasági épületet és az ólat.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

Nagyecséri kényelem, összkomfort nélkül. Talán meglepő, de van áram a szellemfaluban, de nem ezekben a házakban. A vezetéket és a kapcsolókat minden házból elvitték az újrahasznosítók.  
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

Néhány ingatlan meglepően jó állapotban van, ahhoz képest, hogy nem tudni, mikor járt a környékén a tulajdonosa. Többen árulják a telküket vagy a romos házukat, de Rudolf szerint aránytalanul sokat kérnek. 
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

Rudolf nem szokott tévét nézni vagy internetezni. Egy rádiója van csupán, azon hallgatja a híreket, de most annak is lemerültek az elemei. A nagyecséri csönd egyébként olyan mély, hogy még Rudolfnak is kell két-három óra, hogy megszokja, ha bemegy a faluba vagy Budapestre utazik. A fölötte elrepülő Gripenek hangját persze hallja ő is. Már gondolkodott rajta, hogy valamilyen módon üzen a pilótáknak: menjenek a főváros fölé gyakorlatozni, ott úgyis akkora a zaj, hogy meg sem hallják majd azt a pár vadászgépet. 
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

A templom inkább hasonlít egy magtárra. Nem véletlenül nincs tornya sem: Rudolf elmondása szerint ugyanis az ötvenes években készült, ráadásul közadakozásból. „Rákosi pajtás meg nem szerette az ilyesmit, ő inkább a templomok rombolásában járt élen”, mondja. A tetőt nemrég újították fel, a beltérből rengeteg sittet hordtak el, a fel nem használt téglákat viszont ellopták. Ha kész lesz, közli Rudolf, jöhet misére, aki akar. Ő nem fog, mert neki az is elég, hogy tudja, van valaki odafönt, aki igazgatja a sorsunkat.
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

 

Rudolf várja, hogy a nagyecséri tulajdonosok kiszálljanak végre a mókuskerékből, bár maga is tudja, saját bőrén is tapasztalta, hogy ez nem is olyan egyszerű. Szerinte, ha már az embereknek elegük lesz abból, hogy szemetet egyenek, vagy egyszerűen már nem lesznek csilivili plázák, akkor mindannyian menekülni fognak, ahogy pár évvel ezelőtt ő is tette. Azóta, amióta nagyecséri lett, a nappal kel és a nappal tér nyugovóra.   
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

Sírok a nagyecséri temetőben. Szimbolikus, hogy az utolsó temetkezés dátuma a sírfeliratok alapján 1989-ben volt. 
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »