Rozsnyó az idők sodrában

Rozsnyó az idők sodrában

Rozsnyó az idők sodrában címmel konferenciát tartottak Rozsnyón a város első írásos említésének évfordulója alkalmából.

A városháza épületében megrendezett konferenciát Michal Domik, Rozsnyó polgármestere nyitotta meg. Köszöntőjében emlékeztetett, tavaly Rozsnyó első írásos említésének 730. évfordulója alkalmából szerveztek szlovák nyelvű konferenciát, s most ehhez kapcsolódóan magyarul, a város legnagyobb számú kisebbségének nyelvén is tartanak ilyen rendezvényt. „Az előadók Rozsnyó történelmének különböző korszakaiba kalauzolják el önöket. Úgy gondolom, az előadások fel fogják kelteni az érdeklődésüket” – fogalmazott a polgármester.

Hírdetés

A Rozsnyó történelme iránt érdeklődők tartalmas előadásokat hallgathattak meg, az előadók változatos témákat érintettek. Kovács Ágnes, a kassai MaJel Rovás Központ igazgatója, a Rozsnyói Bányászati Múzeum volt munkatársa az ipari-gazdasági fejlődés tükrében boncolgatta Rozsnyó város jelentőségét, az alapításától 1920-ig terjedő időszakban. Mészáros Kálmán történész, levéltáros II. Rákóczi Ferenc rozsnyói tartózkodásáról beszélt, Pulen Valéria pedig a rozsnyói gimnáziumi oktatás történetét ismertette 1918-ig. Sylvia Holečková, a Rozsnyói Bányászati Múzeum munkatársa a rozsnyói kőedénygyár történetéről beszélt, Ambrus Ferenc Az ismeretlen Franciska címmel tartott előadást, Kardos László pedig a rozsnyói izraelita közösség emlékezetéről beszélt.

A rendezvény keretében az érdeklődők megismerkedhettek a Rozsnyói Bányászati Múzeum kiadványaival és múzeumpedagógiai tevékenységeivel, valamint megtekinthették a Rozsnyó múltját bemutató könyvek kiállítását, Andrássy Dénes gróf kéziratát, valamint Pósch Eszter képkiállítását.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »