OGY – rendkívüli ülés – előzetes (HERCZEG.ZSOLT)

OGY – rendkívüli ülés – előzetes (HERCZEG.ZSOLT)

Az Országgyűlés rendkívüli ülése péntek este 8 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

Összeállításunk elkészítésekor az LMP-s Ungár Péter, a jobbikos Brenner Koloman, a szocialista Komjáthi Imre és a momentumos Tompos Márton jelezte, hogy beszélni szeretne. Ezt követően kerül napirendre az a határozati javaslat, amelytől az ellenzék a köztársasági elnök megbuktatását reméli.

Hírdetés

Mint ismeretes, Sulyok Tamást a Demokratikus Koalíció vádolja azzal, hogy ügyvédként olyan törvénytelen szerződésekhez adta a nevét, amelyeknek köszönhetően külföldiek jutottak magyar földtulajdonhoz. „Ahogy Sulyok Tamás még alkotmánybíróként is kapcsolatban maradt ezekkel az osztrákokkal, és az ő érdekeiket szolgálta, ez egész egyszerűen felháborító. Egy ilyen ember nem maradhat köztársasági elnök” – fogalmazott korábban Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője és -listavezető jelöltje.

Az ellenzék megvitatná a Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai rendszerét ért orosz kibertámadás elítéléséről és a szükséges lépések megtételéről szóló határozati javaslatot is. Erről a témáról Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a következőket mondta a legutóbbi Kormányinfón: „Hackertámadások vannak, lesznek, ezekről egyébként nem is szoktunk beszámolni, és azt hiszem, hogy soha semmilyen ország sem számol be, csak akkor, hogyha van valamilyen relevanciája az adott támadásnak, vagy például akkor, ha valóban bizalmas adatok kerültek veszélybe, vagy pedig azokat eltulajdonították. Ilyenre ebben az esetben nem került sor” – tette hozzá a tárcavezető.

A parlament esti tanácskozására interpellációkat, azonnali kérdéseket és kérdéseket is beterveztek, de a kormány és a Fidesz–KDNP képviselői nem jelennek meg – az így határozatképtelenné váló – ülésen, ami tehát a napirend előtti felszólalásokkal véget is ér. A Sándor-palota is közölte, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök nem vesz részt az Országgyűlés rendkívüli ülésén, viszont rágalmazás miatt pert indít. A Sándor-palota azt írta közleményében, hogy az államfő ügyvédként soha nem működött közre törvénybe ütköző szerződés megkötésében.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »