Rövidfilmmel köszöntik Pannonhalmán a gyémántmiséjét ünneplő Pintér Ambrust

Rövidfilmmel köszöntik Pannonhalmán a gyémántmiséjét ünneplő Pintér Ambrust

A sok szeretettel megfogalmazott köszöntő sorokat változtatás nélkül adjuk közre. A jubiláns bencés szerzetesekért, köztük Ambrus atyáért, az augusztus 3-án 10 órakor kezdődő szentmisében imádkoznak. A liturgiát a főapátság YouTube-csatornáján élőben közvetítik.

Nincs most rajta kívül olyan tanár, aki 55 tanévet szolgált volna ugyanabban az iskolában. A pannonhalmi diákok ezreinek Ambrus atyája gyémántmiséjét és számos „rekordját” is ünnepli 2024-ben. Pintér Ambrus atya amellett, hogy a legidősebb itteni bencés – 1959 óta ugyanabban a monostorban éli életét – 1968-ban kezdte meg első iskolaévét, és 1972 óta vezeti a legendás irányítástechnika szakkört a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban.

Egyúttal

A szünet nélkül működő gimnáziumi mozi üzemeltetését 1979-ben vette át. Hosszú időn keresztül a főapát általános helynöke volt a területi főapátságban. És a mai napig tevékeny lelkipásztor is, vasárnaponként több faluban misézik és prédikál. Ízlelgessük ezeket a távlatokat!

És pillantsunk bele 85 tevékeny év válogatott bölcsességeibe, ahol a benedeki monostoreszményről, lelkipásztori és diákotthoni szolgálatról, a másik Karácsonyról, a nagy belső utazásokról és Ambrus atya 200 családjáról is hallhatunk.

Mondatait a töretlen derű, szeretet és a rá jellemző fanyar humor szövi át. Tiszteletünk jeléül gyémántmiséje alkalmából ezzel a töredékes, de nagy szeretettel készített rövidfilmmel kedveskedünk neki.

Hírdetés

*

Ambrus atya mellett idén ünnepli gyémántmiséjét Korzenszky Richárd atya, valamint ezüstmiséjét Gáspár Adalbert atya szintén Tihanyból. A jubilánsokért az augusztus 3-i szentmisében imádkoznak, hálát adva több évtizedes lelkipásztori szolgálatukért.

A 10 órakor kezdődő liturgiát az apátság YouTube-csatornáján élőben közvetítik.

Forrás, fotó és videó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »