Robert Fico először lépett nyilvánosság elé a merénylet óta: Gátat kell emelnünk a progresszív ideológiák elé

Robert Fico először lépett nyilvánosság elé a merénylet óta: Gátat kell emelnünk a progresszív ideológiák elé

Cyril és Metód (a mai Szlovákia területére történő) érkezésének 1161. évfordulójára rendezett dévényi ünnepségen lépett először nyilvánosság elé Robert Fico (Smer) kormányfő azóta, hogy május közepén 4 golyó sebesítette meg őt egy merényletkísérlet során. Fico nem csak megjelent, de beszédet is mondott.

mondta Fico. Kijelentette azt is, hogy a szlovák társadalom megosztott. Kritizálta a fősodratú sajtót is, majd kiemelte, hogy mindenkinek át kell gondolnia, mi is történik ma Szlovákiában és Európában.

hangoztatta.

„A szlovák nemzet szereti a békét. Ha továbbra is ideológiák fenyegetnek minket, olyan ideológiák, amelyek dögvész módjára terjednek, akkor megállapodást kell keresnünk az Alkotmány módosítása kapcsán, hogy a progresszív és liberális ideológiák elleni gátat még erősebbé tegyük”

fogalmazott.

Ha egészséges lenne, Orbánnal tartott volna Moszkvába

Hírdetés

Fico arról is beszélt, hogy ha egészséges lenne, akkor pénteken Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel együtt ment volna Moszkvába Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz.

„Szeretném kifejezni megbecsülésemet Orbán Viktor magyar kormányfő iránt, aki Kijevbe, majd Moszkvába is ellátogatott. Ha egészségi állapotom engedte volna, csatlakoztam volna hozzá”

mondta Fico. Hozzátette, a társadalomnak el kell gondolkoznia azon, hogy mit tehet annak érdekében, hogy az ellene elkövetett merénylethez hasonló bűncselekményekre többé ne kerüljön sor, és hogy elkerülhető legyen az orosz-ukrán háború eszkalációja.

„Ha nem teszünk valamit az elkövetkező napokban és hónapokban, az ukrajnai helyzet kicsúszhat az irányításunk alól és egy ellenőrizetlen katonai konfliktus tanúi lehetünk”

emelte ki.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »