Immár sokadik hete tesztelési lázban ég Szlovákia. A települések jelentős részén hétvégenként szervezik meg a lakosság tesztelését. Számos esetben már erőn felül teljesítenek az önkormányzatok. Ebben a komor és néha már igen nyomasztó világban könnyedebb perceket szereznek egy kis Ipoly menti község humoros, tesztelésre hívogató rímfaragványai.
Ahogy annak idején a kisbíró humoros rímbe szedve tette közhírré a falu fontos híreit, napjainkban Ipolypásztó nem hivatalos közösségi oldalán ennek mintájára jelenteti meg a mosolyt fakasztó meghívókat.
A legújabb bejegyzés tavaszváró tesztelésre hív ekképpen:
Hasonló stílusú bejegyzés tett közé a közösségi oldalt szerkesztő helyi önkéntesek csoportja Bálint-naphoz igazítva is. Ám olvashatunk farsangzáró, álarcos alkalomra hívogató tesztelésről is február második feléből.
Sejli Csaba, Ipolypásztó alpolgármestere megkeresésünkre elmondta:
A mintegy 450 lelkes Ipolypásztó mellett az alig kétszáz lakosú Zalaba és az szintén kis létszámú Ipolybél lakóinak tesztelésére is az ipolypásztói kultúrházban kerül sor. A tesztelés költségeit Ipolypásztó önkormányzata állja.
Az immár kilenc éve működtetett közösségi oldal igyekszik teret adni az Ipolypásztót érintő közérdekű közleményeknek. Mindamellett beszámol a településen zajló eseményekről, s korabeli fotókon bemutatja a község múltját is.
Az elmúlt bő évszázadban jelentősen csökkent a falu lakosságának száma. Nagyrészt a történelem sorsfordító eseményei miatt is többen elhagyták a községet. Sokuk számára a közösségi oldal jelenti az egyetlen kapcsolatot a szülők, nagyszülők szülőföldjével.
(Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »