Ferenc pápa pünkösdkor délben: A Szentlélek a szeretet átalakító szavait ismételgeti bennünk!

Ferenc pápa pünkösdkor délben: A Szentlélek a szeretet átalakító szavait ismételgeti bennünk!

Május 19-én délben a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a Regina caeli kezdetű imádságot a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében arról elmélkedett, hogy teret kell adnunk a Léleknek, például a csendes imával, Isten igéjének hallgatásával, hogy át tudja alakítani a szívünket.

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, boldog pünkösdöt és jó napot kívánok!

Ma, pünkösd főünnepén a Szentléleknek Máriára és az apostolokra való leszállását ünnepeljük. A liturgia evangéliumában Jézus a Szentlélekről beszél, és azt mondja, hogy megtanít bennünket „mindenre, amit hallott” (vö. Jn 16,13). Mit jelent ez a kijelentés? Mit hallott a Szentlélek? Miről beszél nekünk?

Olyan szavakkal beszél hozzánk, amelyek csodálatos érzéseket fejeznek ki: szeretetet, hálát, bizalmat, irgalmat. Olyan szavakkal, amelyek egy olyan gyönyörű, fényes, konkrét és tartós kapcsolattal ismertetnek meg bennünket, mint amilyen Isten örök Szeretete: azokat a szavakat mondja, amelyeket az Atya és a Fiú mond egymásnak. Pontosan a szeretet átalakító szavai ezek, amelyeket a Szentlélek ismételget bennünk, és amelyeket jó hallani, mert ezek a szavak ugyanazokat az érzéseket és szándékokat ébresztik és növesztik a szívünkben: ezek termékeny szavak.

Ezért fontos, hogy naponta táplálkozzunk Isten szavával, Jézus szavával, melyet a Lélek ihletett. És sokszor elmondom: olvassuk el az evangélium egy-egy részletét, legyen egy kis méretű, zsebben hordható evangéliumos könyvünk, hordjuk magunkkal, és használjuk ki a kedvező perceket. Clemente Rebora papköltő a megtérése kapcsán ezt írta naplójába: „És az ige elhallgattatta fecsegéseimet” (Curriculum vitae).

„És az ige elhallgattatta fecsegéseimet.” Isten igéjének hallgatása elhallgattatja a fecsegést. Így adhatunk teret bennünk a Szentlélek hangjának. És a szentségimádásban! Ne feledkezzünk meg a csendes imádó imáról, különösen az egyszerű, csendes imádó imáról! És ott jó szavakat mondjunk magunkban, mondjuk a szívünknek, hogy utána másoknak, egymásnak is elmondhassuk. És így látjuk, hogy ezek a Vigasztaló, a Lélek hangjából jönnek.

Kedves testvéreim, olvasni az evangéliumot, elmélkedni róla, csendben imádkozni, jó szavakat mondani nem nehéz dolgok, nem, mindannyian meg tudjuk tenni.

Könnyebbek, mint sértegetni, megharagudni… És akkor kérdezzük meg magunktól: milyen helye van ezeknek a szavaknak az életemben? Hogyan ápolhatom őket, hogy jobban hallgassak a Szentlélekre, és hogy a Lélek visszhangjává váljak mások számára?

Mária, aki pünkösdkor együtt volt az apostolokkal, tegyen bennünket tanulékonnyá a Szentlélek hangjára!

Hírdetés

A Szentatya szavai a Regina caeli elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

A Szentlélek az, aki harmóniát, összhangot teremt! A különböző, néha egymásnak ellentmondó valóságokból teremti meg. Ma, pünkösd ünnepén imádkozzunk a Szentlélekhez, az Atya és a Fiú szeretetéhez, hogy teremtsen harmóniát az emberek szívében, harmóniát a családokban, harmóniát a társadalomban, harmóniát az egész világon; hogy a Lélek növelje a közösséget és a testvériséget a különböző felekezetű keresztények között; hogy adjon bátorságot a népek vezetőinek a párbeszéd olyan gesztusaihoz, amelyek a háborúk végéhez vezetnek. Sok háború dúl napjainkban: gondoljunk Ukrajnára – különösen Harkiv városára gondolok, melyet két nappal ezelőtt támadás ért –; gondoljunk a Szentföldre, Palesztinára, Izraelre; gondoljunk megannyi helyre, ahol háborúk zajlanak.

Szeretném kifejezni hálámat a veronaiak tegnapi fogadtatásáért és szeretetéért: kiválóak voltak a veronaiak! Köszönöm, köszönöm szépen! Különösen is gondolok a veronai börtönre, a rabokra, a fogvatartottakra, akik ismét tanúságot tettek nekem arról, hogy

A börtön teljes személyzetének és különösen Francesca Gioieni igazgató asszonynak szívből jövő köszönetemet és hálámat fejezem ki.

Köszöntelek mindannyiatokat, Rómából, Olaszország és a világ különböző tájairól érkezett zarándokok. Külön is köszöntöm azokat, akik Kelet-Timorból érkeztek – hamarosan meglátogatlak benneteket! –, valamint a Lettországból és az Uruguayból érkezett hívőket; továbbá a római paraguayi közösséget, mely a Virgen de Caacupé-t ünnepli, és köszöntöm a luzerni portugál katolikus missziót.

Köszöntöm a Szeplőtlen Szűzanya-plébánia fiataljait; köszöntöm az ottani kiváló nővéreket! Köszöntöm Benevento, Porto Azzurro és Terracina híveit, valamint a római „Caterina di Santa Rosa” intézményt.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek!

Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem!

Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »