Radványi megtartaná a mostani keretet, élvonalbeli csapatokkal is megmérkőzik a felkészülés során a KFC

Radványi megtartaná a mostani keretet, élvonalbeli csapatokkal is megmérkőzik a felkészülés során a KFC

Sikeres ősz van a Komáromi FC mögött, mely a tabella 3. helyén telel, Radványi Miklós pedig nem is nagyon szeretne belenyúlni a keretbe, inkább megtartaná jelenlegi formájában.

A szakember a klub honlapján nyilatkozva elmondta, hogy nem lenne egészséges belenyúlni a csapatba, a csapaton belüli konkurencia nagyon jó.

Pár játékost első ligás csapatok is megkerestek, rajtuk múlik majd, el akarnak-e esetleg menni. Én sok változást nem szeretnék, azt is csak azért, hogy még nagyobb legyen a csapaton belüli versenyszellem.

fogalmazott Radványi, aki a téli felkészülés során leginkább az állóképességen és a kondíción javítana, de több időt fordítana a taktikai elemek begyakorlására is.

Elsőligás és alacsonyabb osztálybeli ellenfelek a felkészülés alatt

Ahogy minden felkészülés során, úgy most is erősebb és gyengébb bajnokságok csapatait keresték meg a komáromiak. A már lefixált megegyezések szerint pályára lépnek majd a Fortuna Ligában szereplő Szered és az FK Pohronie ellen is.

Minden mérkőzésen más lesz a cél, élvonalbeli csapat ellen a védekezést, alacsonyabb osztályú ellen pedig a támadást szeretnénk gyakorolni, hogy hol szeretnénk megbontani a védelmet, hol lehet területeket nyitni, egyszóval minden ellenfélválasztásnak meg van az értelme.

fogalmazott Radványi.

II. liga: Komáromi találat lett a hónap gólja – videókkal

Hírdetés

Újabb elsőligás ellenfél a szlovák kupában

A DAC és Nagymihály kiejtése után Zsolna A-csapatával sorsolták össze a komáromiakat a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében.

Örülök, hogy ismét elsőligás ellenféllel hozott össze a sors, bár jobb lett volna otthon játszanunk, mert Zsolnának gondot szokott okozni az idegenbeli játék. De ez nem kivánságműsor, így legalább megmutathatjuk, mire vagyunk képesek.

mondta Radványi, akinek védencei a bajnokság során novemberben gyakorlatilag már kiálltak a zsolnai első csapat ellen, hisz a válogatott miatti szünet idején az A-csapat 9 játékosa lépett pályára a B-csapat mezében. Akkor bravúros döntetlent értek el, így minden esély megvan a jó szereplésre ellenük a kupában is.

Utolsó idei bajnoki meccsén is megőrizte veretlenségét a Komáromi FC – videóval

Két komáromi játékos az ősz TOP-11-ében

A Futbalnet kérésére a másodosztálybeli csapatok edzői egyenként összeállították az idény ideális kezdőcsapatát. A 16 edzőből 12-en látják ott a legjobb csapatban a komáromiak csapatkapitányát, Domonkos Kristófot, 6-an pedig beválogatnák az ősz egyik legszebb találatát jegyző Varga Pétert.

A Radványi Miklós szerinti legjobb 11-ben három komáromi játékos kapott helyet.

Miloslav Bréda (Komárno) – Peter Kováčik (Podbrezová), Péter Varga (Komárno), Boris Godál (Pobdrezová), Marek Václav (Košice) – Erik Pačinda (Košice), Kristóf Domonkos (Komárno), Mikuláš Bakaľa (Podbrezová), Roland Galčík (Podbrezová) – Róbert Polievka (Banská Bystrica) – Daniel Šebesta (Skalica)

Körkép.sk/KPA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »