Puzsér és a téboly

Nem is oly rég azt voltam kénytelen megállapítani, hogy „Puzsér megkergült”. Az még csak próba volt annak tesztelésére, hogy eljut-e hozzá az üzenet. Most azonban már kétségtelen bizonyítékát is adta annak, hogy a diagnózisom helyes volt.

Ezzel nyitja legutóbbi opusát: „A szektás gyűlölet újabb tankönyvbe illő példáját szolgáltatja az a patológiásan holokausztsérült, történelmi démonok szorításában rettegő, Orbán és Gömbös közt különbséget tenni képtelen gyurcsányista élcsapat, amely szerint aki a magyar labdarúgó-válogatott sikereinek örülni hajlandó, az a Nemzeti Együttműködés gesztenyéjét kaparja ki.” (A játék és a nemzet, Magyar Nemzet 2016. június 23.)

Puzsér cikkében végig adós marad egy rá ily lehengerlő erővel ható példa bemutatásával. Persze jó eséllyel nem is szeretné észrevenni, hogy a DK-sok ugyanazzal a gyermeki szenvedéllyel szorítanak a magyar csapatért, mint bárki más. De menjünk is tovább…

„Ez a téboly tartja életben az úgynevezett Demokratikus Koalíciót” – folytatja őrjöngését Puzsér. Hogy mi a téboly, arról nehéz objektív alapon ítélkezni, nekem például az a véleményem, hogy épp az ő írása téboly. Egyezzünk ki döntetlenben: 1:1. De ez az „úgynevezett” tetszik. Képzelje, úgynevezett Puzsér, így hívják ezt a pártot, valóban. Ahogy magát meg Puzsérnak. Az se sokkal jobb, beláthatja.

De ha már nem talált bemutatható idézetet a Demokratikus Koalíció megnyilvánulásaiból e tébolyító írásának bizonyítására, itt van néhány ellenpélda.

Szerénytelenül a magaméval kezdem. Az osztrákok elleni meccset követő percekben írtam a nyilvánosságnak: „Bravó, magyar csapat! Régen láttam ilyen jól játszani a válogatottunkat!” Egy későbbi megjegyzésem: „Egyszerre lehet a kormányfő szánalmas passziójának látni a magyar futballt, ugyanakkor nagyra becsülni a válogatottat.” Vagy Önnek más a véleménye?

Gréczy Zsolt így írt a blogjában: „Ha van belpolitikai értelme a magyar labdarúgó válogatott menetelésének, akkor az az, hogy a piros-fehér-zöld lobogó végre mindannyiunké lett.” De ugyanígy említhetném Varju Lászlót, a DK országgyűlési képviselőjét, aki a helyszínen, Franciaországban szurkol a csapatnak, vagy Molnár Csaba ügyvezető alelnököt, aki EP-képviselő lévén brüsszeli pubokban szorít a magyar sikerekért.

Szinte minden DK-s politikus vagy csak DK-szimpatizáns írt boldog, dicsérő szavakat a magyar sikerekről. Hogy továbbmenjek, ez például Gyurcsány Ferenc szerda esti Facebook-bejegyzése: „Elképesztő meccs volt. Ha ezt tudják ezek a fiúk, akkor a következő körben is továbbjuthatunk:) Gyerünk, magyarok!”

Puzsér nem veszi észre – vagy nem akarja észrevenni –, hogy a magyar csapat történelmi sikere soha nem látott hidat képzett baloldali és jobboldali, liberális és konzervatív között, még ha csak ezekre a hetekre is. Honnan tudja, hogy a körúton mámorosan ünneplők, a meccseket tévén közvetítő kocsmákban ülők között, a hatalmas kivetítők előtt hány DK-s van?

Ha csak a jobbos rutin vezet az ilyen publicisztikákhoz, az a kisebbik baj, mert a szándék ez esetben a magyar csapat teljesítményének politikai haszonszerzésre történő felhasználása. Tessék végre észrevenni: a magyar csapat sikere minden magyar közös öröme, ebből pedig senkit sem lehet a politikai hovatartozása alapján kitaszítani. Az ember csak saját magát taszíthatja ki belőle, ha még az ünneplő tömegben is politikai ellentétekre vadászik.

A szerző a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja

Kedves István!

A félreértés az én hibám. Jelzős szerkezetem, a „gyurcsányista élcsapat” természetesen elsősorban nem rátok, az úgynevezett Demokratikus Koalíció vezetőire vonatkozóan helytálló, akik majd leváltjátok Orbánékat a VIP-páholyokban, akik már osztogatjátok egymás közt a miniszteri bársonyszékeket, akik remegve várjátok, hogy végre újra kezetekbe kerüljön az EU-kassza kulcsa. Én ezzel szemben a kommentmezőitekben meg a blogjaitokon rettegő és gyűlölködő, szélsőségesen Orbán-fóbiás elvtársaitokat neveztem némi gúnnyal gyurcsánista élcsapatnak – nem téged meg a pártod többi politikusát, a tényleges élcsapatot, akik napi szinten hergelitek, bujtogatjátok és félemlítitek meg azokat a szerencsétlen embereket, akiket nem hideg politikai számítás, hanem valódi traumás félelem mozgat. Félreérthetőségemért elnézésedet kérem!

A felháborodásodat kiváltó „úgynevezett Demokratikus Koalíció” kapcsán úgy érzem, némi magyarázattal tartozom: groteszk cinizmus egy végsőkig autoriter, egyszemélyi vezetésű, szakadár pártot Demokratikus Koalíciónak nevezni – komoly képpel és előtag nélkül meg sem kísérelném. Ha annak a Gyurcsánynak a pártja demokratikus, aki a 2006-os választás előtt eltitkolta az ország költségvetési adatait az Európai Unió, a magyar választók meg a parlament elől, vagy aki megkülönböztető jelzés nélküli rohamosztagosokkal emberi szemeket lövetett ki, akkor vajon mit jelent az a szó, hogy zsarnok? De térjünk át a koalícióra: kivel kötötte azt Gyurcsány? Veled? Egy nem igazán demokratikus nagy pártból kiválik egy igazán nem demokratikus kis párt, és elnevezi magát Demokratikus Koalíciónak?! István, a te pártod annyira demokratikus és annyira koalíció, amennyire a Béke-minisztérium békét, vagy az Igazság-minisztérium igazságot szolgáltat, meg amennyire Óceánia mindig is Keletázsia ellen viselt háborút. Kérlek, ne vedd személyes sértésnek, hogy még nem szereztem be az Újbeszél szótár legfrissebb kiadását!

Azt javaslom továbbá, hogy olvass még több gyűlölködő kommentet, ne légy rest tanulni! Sajátítsd el még alaposabban a legaljasabb trollok stílusjegyeit, nyelvi eszközeit, kisstílű személyeskedéseit és dehumanizálási technikáit! Nem rossz ez, de még bőven van hová fejlődnöd. Persze csak ha igazán akarod a hatalmat.

Üdvözlettel: Puzsér Róbert

(Az eredeti Puzsér-cikket itt olvashatja el!)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »