Összecsúsznak néha dolgok. Vak véletlen, hogy egy hét éve Nobel-díjjal megtisztelt könyvvel múlattam üres óráimat, s hogy túl jártam már a háromszázadik oldalon, amikor valahol, valakik, a világ egy távoli részén bejelentették: február 16-án kitör a háború itt a szomszédunkban.
Szvetlana Alekszijevics épp arról mesélt(etett) nekem a papírlapokon, hogyan estek egymásnak egyik napról a másikra a kaukázusi országok szinte mindegyikében az addig békésen együtt élő, jó viszonyt ápoló, a „szovi” világ kínját-baját közösen viselő, egymással házasodó szomszédok… Azeri, örmény, tádzsik, csecsen, tatár, s mind így együtt az ellen is, aki orosznak született és Sztálin vagy utódai kommunizmusépítő hagymázas eszméi ürügyén az ő ősi területeikre kényszeríttetett. Pár tíz oldallal később meg már Moszkva menekültjei. Azerik, örmények, csecsenek, tádzsikok, tatárok…
A szovjetvilágra rászabadult vadkapitalizmus a sorra függetlenné váló, újra saját államában élő népekből nem a jót hozta ki, inkább a bosszúállást. Sztálint a „szovi” emberek már nem kárhoztatják, vagy csak ritkán, az orosz lett a közellenség, az orosz kisember, mert vele el lehet bánni. Aztán ha mégsem szűnnek meg a megélhetési gondok, irány a főváros, Moszkva vagy Oroszország… A szegény kaukázusiaknak Moszkva a Brüsszelük. Pedig hát Moszkva: a régi szovjet tagállamokban szétszórtan élő összes oroszt nem tudja hazahívni, visszafogadni, elemi létfeltételeket sem tudna nekik biztosítani. Volt idő, hogy a sorsukra hagyta őket. A balti országok önállósulása után első lépésben betiltották az orosz nyelvet, elvették az orosz nemzetiségűek állampolgárságát. A sok Iván Ivanovics Hontalan rigai lakos azonban egyszercsak az Európai Unió állampolgára lett, a hontalanságával együtt. (Néhai politológus fiam szokta volt mondani: akkor most van európai jogrend, vagy csak olyan, mintha?!)
Amikor Kijev úgy döntött, a tatár kivételével betiltja Ukrajnában az összes nem ukrán ajkú nemzetiség anyanyelvét, Putyin – elkerülendő az ukrajnai polgárháború eszkalálódását – bevett nemzetközi jogi eszközzel élt: az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vitte a durva kijevi jogfosztás ügyét. Annak elnökségében azonban (2019.) május 27-én az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Belgium megakadályozta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa orosz kezdeményezésre rendkívüli ülést tartson a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait eltörlő ukrajnai törvény ügyében. A tanácskozás megtartását Oroszország, Kína, Dél-Afrika, a Dominikai Köztársaság és Egyenlítői Guinea támogatta. (Korabeli hírügynökségi jelentés) Ki akart hát békességet?
És mint tudjuk, Kijev gonoszkodása a NATO-t és az Európai Uniót, de még az EBESZ-t sem zavarja. A Szent Szövetség és a Népszövetség kimúlása után agonizálnak ezek is. A létezésük értelmét veszítették el. Páncélozott békegalambok: tankok, hadihajók, rakétatámaszpontok a láthatáron… Múlik a világjárvány, új rettegési pont kell a vírus helyett. Ukrajna ürügyén aktuálisan Moszkva van célkeresztben. Meg Európa – felvonulási területként és hátországként –, melynek ugye a földrajzi határa még mindig az Urál. Akkor is, ha ezt nem akarjuk látni.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
