Kárpátalján, Ökörmezőn egy pap pénzét és személyes tárgyait lopták el a helyi templom területén található helyiségből. A bűnügyi rendőrök a nyomozókkal együtt kézre kerítették a tolvajt.
Március 4-én az Ökörmezői Kerületi Rendőrséghez lopásról érkezett bejelentés.
A feljelentő egy pap volt, aki elmondta, hogy este egy ismeretlen személy
4500 hrivnyát és technikát lopott el a templom területén lévő helyiségből, ahol a pap lakik.
A rendőröknek sikerült azonosítaniuk a tettest, aki egy 37 éves helyi lakos.
Kiderült, más bűncselekmények elkövetése miatt már többször is felelősségre vonták.
Ukrajna Büntetőtörvénykönyvének 185. cikkelye (behatolással egyesített lopás) értelmében az ügyben büntetőeljárást indítottak.
A gyanúsítottat előzetes letartoztatásba helyezték. Még folyik a nyomozás
– olvashatjuk a Kárpátaljai Megyei Rendőrség hivatalos honlapján.
Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »