A három rosszhírű úr

A három rosszhírű úr

A magyar nép hagyomány szerint Pongrác, Szervác és Bonifác fagyosszent. Május 12., 13. és 14-én van a napjuk. Az Ipoly mentén persze hozzáteszik, hogy ez ügyben a május 15-ei Zsófia-nap sem ártatlan: ő a negyedik fagyosszent.

A magyar nép hagyomány szerint Pongrác, Szervác és Bonifác fagyosszent. Május 12., 13. és 14-én van a napjuk. Az Ipoly mentén persze hozzáteszik, hogy ez ügyben a május 15-ei Zsófia-nap sem ártatlan: ő a negyedik fagyosszent.

A bácskai (Délvidék) Topolyán úgy mesélik, hogy egykoron Pongrác a kánikulában subája ellenére is megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, azt a szerencsétlen Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok – ezért hát a nagy harag, ezért neheztelnek ránk, emberekre, és ezért jönnek vissza évről évre fagyosszentként a bosszantásunkra.

A három rosszhírű úrról egyébként meglehetősen ellentmondásosak a történetek, még olyan leírás is van, amely szerint az egyház mindhármukat törölte volna a szentek sorából. Persze nem azért, mert májusi hideget hoztak, hanem azért, mert nem bizonyult igaznak a mártíromságuk. Szent Pancratiust vagyis Pongrácot (260-303 között élt) Diocletianus üldözésekor elfogták, és a Via Aurelia mentén lefejezték. Egy Ottanilla nevű asszony temette el. Sírja fölé bazilikát építettek. Pongrác tiszteletének Magyarországon nincs különösebb hagyománya, bár a föl-fölbukkanó Pongrác keresztnév és a Pongrácz családnév mutatja, hogy népünk az ünnepet egykor valószínűleg számon tartotta. (Más, hozzá köthető családnevek: Pongor, Pongó, Pongorácz, illetve Erdélyben a Pungur és a Pungor.) Pongrácot az esküszegők, hamis tanúk, illetve a fejfájás ellen hívják segítségül.

Hírdetés

Szent Servatius, azaz Szervác (a 300-as években élt) történelmi személy élete és halála köré számos legenda szövődött. Középkori életrajza szerint Szerváciusz örmény származású volt, anyja révén rokonságban állt Keresztelő Szent Jánossal és Jézussal. Az egyik legendája szerint a püspöki széket akkor helyezte át Tongeren-ból Maastrichtba, amikor az előbbi várost a hunok támadása fenyegette. Szerváciusz ekkor Rómába zarándokolt és a Szent Péter-székesegyházban virrasztott. Ekkor megjelent neki Szent Péter, aki megjósolta a hitetlen és bűnös város, Tongeren pusztulását és arra utasította, hogy tegye át székhelyét Maastrichtbe. Péter, hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, a mennyország kulcsát is átadta Szerváciusznak, aki ezzel képessé vált a bűnösök feloldozására, illetve hatalma volt afelett, hogy ki léphetett be a mennyország kapuján. (A hunok egyébként valóban elfoglalták és kifosztották Tongerent, de történész szemmel a legenda csak arra utal, hogy ez a esemény – amely feltehetően jóval Szerváciusz halála után következett be – annyira jelentős volt, hogy mindenképpen igyekeztek a szent életéhez kapcsolni és így megemlékezni erről.)

Szent Bonifatius vagyis Bonifác személye magyar vonatkozásai ellenére sem túl ismert. Amit tudunk róla: előbb a Csehországban, majd Magyarország szent hegyén a Szent Márton apátságban volt Asztrik tanítványa. Mikor Asztrik kalocsai érsek lett, Bonifác utóda lett az apátságban. Nem tölthetett azonban sok időt a kolostor békéjében, mert Szent István, aki egész országát meg akarta téríteni, 1004 körül Alsó-Pannóniába rendelte (ahol még nem volt mindenki keresztény). Apostoli feladatát oly komolyan vette, hogy nem csupán Krisztus nyáját gyarapította Isten igéjének hirdetésével, hanem a pogányoknak is hirdette az evangéliumot. Mikor ugyanis tudomására jutott, hogy Szent Adalbert, ki nem oly rég még társa volt Magyarországon a térítésben, a poroszoknál elnyerte a vértanúság koronáját, fölgyulladt benne a vágy, hogy ő is hasonló koronát nyerjen, s elhatározta, hogy késlekedés nélkül a küzdőtérre siet. Abban bízott, hogy ő is elnyeri a vértanúságot. Isten meghallgatta kívánságát, a pogányok ugyanis megelégelték, hogy közülük oly sokat Krisztus hitére térített. Egy prédikációja közben csúfolni kezdték, s mivel nem hagyta abba a beszédet, karddal súlyos sebet ejtettek rajta. Bár nem halt meg azonnal, mégis vértanúnak kell tartanunk, miként halála után a hívők tisztelték. Valójában az Úr 1007. esztendeje körül hunyt el. Több feljegyzés szerint létezett egy korábbi Szent Bonifác is: így ismeretes egy ilyen nevű vértanú szenvedése, ő Diocletianus és Maximianus császárok idején Tarsus városában szenvedett vértanúhalált, és Rómában, a Latinnak nevezett út mentén temettek el.

Tényszerűen a májusi fagyokról: ekkortájt nagy a valószínűsége a sarkvidéki hideg légtömegek betörésének a Kárpát-medencébe, az ezzel járó derült időnek és az erős éjszakai lehűlésnek. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy minden évben fagy lenne ezeken a napokon, csak azt, hogy a múlt tapasztalatai alapján többször fordul elő ilyenkor erős lehűlés, mint ez időszak előtt és után. Természetesen az is előfordulhat, hogy éppen ezek a hónap legmelegebb napjai, vagy előtte, illetve utána köszöntenek be fagyok, erős lehűlések. Éppen ezért konkrétan nem szabad pontosan a nevezetes napokhoz ragaszkodni, már csak azért sem, mert ez a hiedelem is nagyon régi keletű, valószínűleg még a naptárreform előtt keletkezett. A fagyosszentekhez kötődő hiedelem helytállóbb lesz, ha figyelembe vesszük az 1582-es naptárreformot. Ekkor tértek át ugyanis a ma is érvényes Gergely-naptárra. Akkor a korábbi – még a Julius Caesartól származó – naptár pontatlansága miatt felgyülemlett 10 nap hibát azzal küszöbölték ki, hogy 1582. október 4-e után másnap október 15-ét írtak. Ettől kezdve tehát 10 nappal eltolódtak a dátumok a régi naptárhoz képest.

A fagyosszentek időjárási szabálya viszont – Pongráchoz, Szerváchoz, Bonifáchoz kötődve – május 12-14. maradt ezután is.

Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »