Pellegrini vagy Korčok? A Magyar Szövetség már alibit keres Korčok javára, Gyimesit „kisakkozták” az elnökségi ülésről

Kudarccal végződött Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke számára az elnökválasztások első fordulója. 2,9 százalékos eredménye elmarad a várttól. De nem ez okozza a fő problémát a párton belül, hanem az, hogy amit Forró indulása eddig elodázott, azt most az első kör után el kellene dönteni: Peter Pellegrinit vagy Ivan Korčokot akarja az MSZ támogatni a második fordulóban.

Király Zsolt, a Körkép.sk főszerkesztője a Štandard szlovák konzervatív lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a Magyar Szövetség a két jelölttel folytatott tárgyalásokra hivatkozva csak húzni akarja az időt, hogy a végén ki tudjon hátrálni a döntésből, és azt mondhassa, senkit sem fog támogatni a párt.

Egy ilyen döntés pedig Korčok malmára hajtaná a vizet. A magyar választók ugyanis nagyrészt otthon maradtak az első fordulóban. Ha a magyarokat valakinek sikerülne mobilizálni, akkor a többségük valószínűleg Pellegrinit támogatná.

Korčok ugyanis rendkívül népszerűtlen a magyarok körében az előző kormányok idején tett kijelentései miatt. Nem támogatta a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvényt, sem az állampolgársági törvény módosítását. Éles megjegyezéseket tett Orbán Viktor magyar miniszterelnökre és Magyarországra, ráadásul közvetlen szövetségese az a Rastislav Káčer (szintén volt külügyminiszter), aki szerint Magyarország alkut kötött Vlagyimir Putyinnal, és ha az oroszok győznek Ukrajnában, Magyarország területi igényeket támaszt Szlovákiával szemben.

Király Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a párt végül nem fog támogatni senkit az államfőválasztások második körében, az a pártra az EP-választásoknál ütne vissza – az elnökválasztás után hozott döntést a választók az EP-választásoktól való távolmaradással bosszulhatnak meg.

Csakhogy a párt nem egységes. Jelenleg csak Gyimesi György, a párt alelnöke és Peter Pandy, az párt EP-választási listájának második számú jelöltje szorgalmazza nyíltan Pellegrini támogatását a második körben. A párt egyes tagjai ugyanakkor liberálisok, és csak azért nem merik nyíltan kimondani választóiknak, hogy támogassák Korčokot, mert a többség ezt elutasítaná.

Hírdetés

Szintén nagyon érdekes volt Gyimesi György nyilatkozata a Štandardnak. Elmondta, hogy az elnökválasztás éjszakájára összehívott elnökségi ülést úgy intézték, hogy azon ne tudjon részt venni. Ezen az ülésen tárgyalt a párt arról, hogy kit akarnak támogatni és milyen feltételekkel.

Forró Krisztián pártelnök később bejelentette, hogy a héten találkozik Pellegrinivel majd Korčokkal is. Gyimesi nem érti, miért akar a pártelnök tárgyalni Korčokkal, ha maga is azt nyilatkozta az egyik vitaműsorban, hogy nem akarna rá szavazni.

Mi ehhez hozzátesszük, hogy Forró korábban azt nyilatkozta hogy azt a jelöltet akarja a párt támogatni, aki többet kínál. Nem teljesen világos, miről lehet szó, tény azonban, hogy Pellegrini, aki az egyik kormánypárt elnöke nyilván többet tud ajánlani, mint Korčok, aki a magyar- és Magyarország-ellenes progresszív erőtér jelöltje, elég vitatható retorikával és múlttal.

Gyimesi a magyar párt viselkedése kapcsán megjegyezte:

„Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de a tárgyalásokból, amelyeket a párt elnökével folytattam, majd abból, ahogy kisakkoztak az elnökségi ülésből, az az érzésem, hogy megint alibit keresnek és azt fogják mondani, hogy majd a választók eldöntik, mi legyen”

mondta a magyar politikus, majd hozzátette, hogy ez de facto Korčok támogatását jelentené, mert a nem liberális beállítottságú magyarok otthon maradhatnak. 

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »