Pellegrini: Elnökként számomra az állam, a nemzet, a család és az ember az érték

Pellegrini: Elnökként számomra az állam, a nemzet, a család és az ember az érték

Pellegrini: Elnökként számomra az állam, a nemzet, a család és az ember az érték Kulcsár Péter2024. 06. 15., szo – 13:57

Peter Pellegrini köztársasági elnök az államot, a nemzetet, a családot és az embert tartja értéknek. A társadalmilag elfogadott értékek és a közös jövőkép meghatározása a legjobb alap ahhoz, hogy nehéz időkben is boldoguljon a nemzet – fogalmazott beiktatási beszédében, hozzátéve, hogy elsősorban a nyugalmat akarja felajánlani az elnöki palotából.

„Hosszú ideje politikai meggyőződésem egy erős állam, amely mindig segítség, soha nem teher a polgárainak, és mindig őket szolgálja” – fogalmazott Pellegrini. Az államnak – mondta – képesnek kell lennie arra, hogy gondoskodjon az emberekről a „bölcsőtől a sírig”. Elég erősnek kell lennie ahhoz is, hogy közbelépjen, amikor a piac összeomlik, és gondoskodjon a megoldásról – tette hozzá.

Rámutatott, hogy az államnak kívülről nézve is erősnek kell lennie. Meg kell védenie a határait, követnie saját nemzetállami érdekeit, és el kell foglalnia a helyét a világban is, annál a tárgyalóasztalnál, ahol a közös, fontos döntések születnek.

A nemzeti értéket illetően Pellegrini teljes mértékben egyetért az Alkotmánnyal. „A nemzet szó soha nem eshet a politikai korrektség áldozatául. Tisztelem a Szlovák Köztársaság minden egyes polgárát, függetlenül attól, hogy milyen nemzethez tartozik” – mondta. Az államfő közölte, meggyőződése, hogy a szlovák nemzetnek joga van ahhoz a történelmi tényhez, hogy a demokratikus Szlovák Köztársaság az önrendelkezés eszközeként alakult meg.

Hírdetés

Pellegrini szerint a szlovák társadalom alapja, legalapvetőbb sejtje a család. Nem a külső, hanem elsősorban a belső tulajdonságait kell az alapértékeinek tekinteni. „Legyen akár a családtagok valódi támasza, akár a háttere, akár az értékek átadásának és az ember formálásának színtere” – jegyezte meg.

Az elnök szerint az embernek kell a figyelem középpontjában állnia. „Nem ugyanazokkal a képességekkel, nem ugyanolyan körülmények közé születünk. De mindenki ugyanolyan az esélyt érdemel, és azonos rajtvonalat” – mondta.

Pellegrini beszédében leszögezte, a társadalom állapota végső soron minden egyes állampolgár döntésének eredménye. Szerinte mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést, mit tehet a társadalmi megbékélésért. „Ez alapvető feladat, ezzel szembesülnek a politikusok, a véleményformálók és a sajtó. Mindannyiunk feladata megtalálni azokat az értékeket, amelyekben egyet tud érteni a társadalom, és amelyeket mindenki becsül” – mondta, és hozzátette, államfőként kész mindent megtenni ezért.

Az államfő kijelentette, közvetlenül megválasztott államfőkén a valaha volt második legerősebb mandátum arra kötelezi, hogy támasza legyen minden helyzetben minden egyes polgárnak. „Meggyőződésem, hogy vissza kell hoznunk a társadalom életébe az állam, az állami szimbólumok, és ebben az értelemben a köztársasági elnöki hivatal iránti tisztelet alapvető elemeit” – tette hozzá.

Pellegrini szerint az államfő az ország szimbóluma, az emberek képviselője itthon és a világban, valamint Szlovákia demokratikus és alkotmányos berendezkedésének szerves része. „Olyasvalamivel kell megtöltenünk az államiságunkat, amit a Szlovák Köztársaság minden egyes polgára magában hordoz” – tette hozzá.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »