Ha az a veszély fenyegetne, hogy csak a Smer-SD-vel és a Republikával lehet kormánykoalíciót kötni, a Hlas-SD biztosan nem csatlakozna egy ilyen koalícióhoz. Jelentett ki Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke a TA3 Politikában című hétvégi vitaműsorban.
A vitaműsor során Michal Šimečka, a PS elnöke ismét kizárta a szélsőségesekkel és a Smer-SD-vel való együttműködést. „Nemcsak, hogy az együttműködés nem jöhet szóba, hanem mi a demokrácia veszélyeztetésének tartjuk őket” – mutatott rá Šimečka. Szerinte mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne jöhessen létre a Smer és a Republika egyesülése, amiben Szlovákia nemzetközi elszigetelődésének kockázatát látja.
A volt kormányfő Pellegrini emlékeztetett arra, hogy a Hlas-SD választások utáni együttműködésre megszabott elvei és feltételei értelmében egyetlen szélsőséges politikára épülő, illetve Szlovákia külpolitikai irányultságát megkérdőjelező párttal sem fog társulni.
Maga a Republika döntött úgy az álláspontjával, a NATO-ból való kilépésre irányuló felhívásával, hogy nem lehet a Hlas-SD természetes partnere”
– jelentette ki Pellegrini. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a Hlas nemcsak a szélsőségeseket zárja ki a választások utáni esetleges együttműködésből, hanem azokat a pártokat is, amelyek a vele való együttműködéssel legitimálják azt.
Mindkét vitapartner kifejezte abbéli meggyőződését, hogy a szeptemberi választások tisztességesek és átláthatóak lesznek.
Ugyanakkor elítélték azokat az erőfeszítéseket, amelyek minden áron megkérdőjelezik a választás legitimitását, és esetleges befolyásolásának benyomását keltik.
Abban is egyetértettek a vitapartnerek, hogy nem zárható ki a parlament rendkívüli ülésének esélye a nyáron. Pellegrini felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány is kérheti rendkívüli ülés összehívását a szükséges jogalkotási kezdeményezés részeként, de „a figyelmet más módon magukra felhívni képtelen pártok” kezdeményezése is összehívhatják. Šimečka meggyőződése, hogy a júniusi ülésszak után a parlament tanácskozásának a választásokig már be kellene fejeződnie.
A vitapartnerek egyike sem kívánt találgatásokba bonyolódni arról, hogyan dönt Zuzana Čaputová ismételt elnökjelöltsége kérdésében,
de Pellegrini visszautasította azokat a találgatásokat, amelyek Ivan Korčok volt külügyminiszter államfőjelöltségének lehetőségével kapcsolatosak. Megerősítette ugyanakkor, hogy a Hlas egy olyan személyiséget akar majd bemutatni, akit támogatni fog az elnökválasztáson, kizártnak tartotta azonban, hogy Korčok ilyen jelölt lehetne.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »