Példamutató értékmegőrzés Kisújfaluban

Példamutató értékmegőrzés Kisújfaluban

Igazi piaci hangulat, ételkülönlegességek, helyi földben termelt zöldségek, ez jellemzi leginkább a falubeli vásárokat. A hangulat sava-borsát ilyenkor természetesen maguk az emberek teszik hozzá a  találkozásaikkal, az együtt töltött idővel.

 

Geri Valéria, Kisújfalu polgármesterétől megtudtuk, hogy évekkel ezelőtt sok fejtörést okozott,  miként lehetne a háztáji termelést, az eredeti, értékes élelmiszert, a kézművességet újra népszerűvé tenni a lakosság körében.

– nyilatkozta a Körképnek.

A településvezető elmondta, hogy az első ilyen fesztiválon 35-en voltak. Az árucikkek között stöbbek között tojás, pástétom, mangalica zsír és termékek, kézműves alkotások, szappan volt leginkább fellelhető. Az önkormányzat biztosította számukra a helyet, az asztalt és a sátort is. A szervezők azóta is kitartanak amellett, hogy náluk kizárólag helyiek árusíthatnak. Hiába jelentkeznek más településről, számukra nem tudnak  helyet biztosítani még helypénz fejében sem. Így törekednek arra, hogy kizárják a gyakran felbukkanó bóvlit és mindenféle kínai termékeket  a fesztiválról.

Hírdetés

Geri Valéria polgármestert arról is kifaggattuk, hogy hogyan értékelik mindezt a helyiek: „Büszkén mondhatom, hogy döntésünk bevált, az emberek nagyon örültek egymásnak. De sajnos a koronavírus mindezt megállította. De ekkor sem estek kétségbe.

Miután a falubelieknek egyre inkább hiányzott a fesztiválozástó, úgy vélték, hogy ismét a tettek mezejére kell lépniük. Kitalálták a „Helyit veszem, mert helyin az eszem” jeligét, létrehozva ezzel a kisújfalusi online piacterüket.

„Így az emberek pontosan tudják, kinél mit vásárolhatnak, Ismerik egymást, világos számukra, kihez kell fordulniuk, ha kovászos kenyeret akarnak fogyasztani, vagy épp valamilyen kézműves alkotásra van szükségük.” – összegezte örömmel. Beszélt arról is, hogy magát a jeligét és az erre kapcsolódó kezdeményezést (azaz helyi termékek vásárát, online piacteret) legelőször ők vezették be a Felvidéken, később másokat is motiválva ezáltal.

Tapasztalatuk azt mutatja, hogy a kisújfalusiak boldogan vásárolnak egymástól, hiszen így az anyagi források is helyben maradnak, egymás megélhetését segítve ezáltal. Nagyon fontos számukra a minőségi termékek beszerzése, s hogy közben a kapcsolatot is tartsák egymással.

Kisújfalu polgármestere elárulta, hogy a település jövőjét is a hagyományőrzésre, a helyi értékek megőrzésére szeretnek építeni. „Reményteljesen fordulunk a falusi turizmus fellendítése felé, e célt szolgálják az immár hírnévnek örvendő rendezvényeink is, pl. helyi termék-fesztivál, Parasztolimpia, Nyitott Pincék Napja, Népművészeti Fesztivál….. de a jövőben erőteljesen szeretnék a falusi turizmus fele nyitni. Meg van rá mindenünk: termelőink, borászaink, hagyományozó csoportjaink, földrajzi adottságaink…. – magyarázta.

Laky Erzsébet


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »