Patthelyzet: tovább folyik a vita a SIIJ felszámolásáról a koalícióban

Patthelyzet: tovább folyik a vita a SIIJ felszámolásáról a koalícióban

Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló speciális ügyészi osztály felszámolására kidolgozott új javaslat, amelyet az igazságügyi miniszter kedden mutatott be a koalíciónak, nem biztosít valós garanciákat a bírák függetlenségére.

Csoma cáfolta az igazságügyi miniszter azon állítását, miszerint az RMDSZ valójában nem akarja felszámolni a SIIJ-t. ‘Támogatjuk a speciális ügyészség felszámolását, de az általunk javasolt módosítással együtt’ – szögezte le a képviselő, aki szerint az igazságügyi miniszter által bemutatott javaslatnak az az egyik hátulütője, hogy nem nyújt megoldást olyan esetre, amikor a legfelsőbb bíróság egyik bírója ellen folyik eljárás, és az illető bíró kéri az ügy áthelyezését egy másik ügyészséghez. „A legfelsőbb bíróság bírái esetében nincs hova áthelyezni a nyomozást” – mondta.

‘Úgy vélem, hogy a román állampolgárok érdeke is az, hogy olyan bírái legyenek, akik a törvény és a saját lelkiismeretük alapján döntenek. Románia érdeke tehát, hogy független bíráink legyenek’ – tette hozzá Csoma Botond.

Dan Barna kormányfőhelyettes, az USR PLUS társelnöke úgy nyilatkozott kedden az állami televízió műsorában, hogy a SIIJ felszámolása tekintetében a koalíció patthelyzetbe került, mert az igazságügyi miniszter több variánst bemutatott ugyan, de egyiket sem fogadták el, mert az RMDSZ valójában nem akarja a speciális ügyészség felszámolását, a PNL-nek pedig semleges a hozzáállása.

Barna kifejtette, a SIIJ felszámolásának egyszerű, kormány által elfogadott módját, amely alapján a SIIJ hatáskörei visszakerülnének az ügyészségekhez, DNA-hoz, DIICOT-hoz vagy a legfőbb ügyészséghez, az RMDSZ nem támogatja.

Hírdetés

‘Az RMDSZ-esek gyakorlatilag nem akarják a SIIJ felszámolását. Ők azt akarják, hogy számoljuk fel a jelenlegi SIIJ-t, és költöztessük el, ugyancsak bírákkal foglalkozó speciális részlegként, a legfőbb ügyészségre, vagyis cseréljük ki az ajtón lévő feliratot és a postacímet’ – fogalmazott Barna.

Kifejtette, az USR PLUS-nak az a célja, hogy a Velencei Bizottság és az Európai Bizottság elvárásával összhangban osszák szét a SIIJ hatásköreit. ‘Vagyis: ha korrupciós ügy – a DNA-hoz, ha szervezett bűnözés – a DIICOT-hoz, ha általános bűncselekmény – az ügyészséghez, ahogy ez mindenki esetében történik. A lényeg az, hogy többé ne foglalkozzon külön ügyészség a bírákkal, és nem az, hogy hova rejtsünk el egy bírákkal foglalkozó speciális ügyészséget’ – tette hozzá.

Barna elmondása szerint az igazságügyi miniszter azt javasolta, hogy ha egy bűnvádi kivizsgálás alatt álló bíró úgy véli, hogy az ügyével foglalkozó ügyészek részrehajlóak lehetnek, akkor kérheti a nyomozás áthelyezését egy másik körzetbe. Az RMDSZ azonban ebbe se egyezett bele, mert az RMDSZ nem akarja, hogy a DNA-nak joga legyen bírák kivizsgálására – mondta.

‘Azt akarják (az RMDSZ – szerk. megj.), hogy a DNA-nak ne legyen hatásköre ezen a területen, számomra nehezen megindokolható álláspontjuk szerint a bíráknak külön részleget kell fenntartani’ – fogalmazott Dan Barna.

Az USR PLUS társelnöke szerint a PNL semleges álláspontra helyezkedett ebben a kérdésben, azt állítva, hogy a tervezet bármilyen változatát elfogadja. (agerpres)

Nyitókép: Csoma Botond Facebook


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »