Párkány és a levendula

Párkány és a levendula

Ha június, akkor levendula – tartják a párkányi Városi Művelődési Központ szervezői, akik az idén is vártak mindenkit a Levendula érintése rendezvényre. A kilátogatók sokaságát illatos lila varázs várta a sétálóutca parkjában. Rácsodálkoztunk, mi minden készülhet levendula hozzáadásával.

Horváth Ágnes szervezőtől megtudjuk, mind több köze van Párkánynak a levendulához, hiszen a környéken több helyen vannak levendulaültetvények – Kisújfalun, Nagyölveden, Nánán, Muzslán, de kicsiben is sokan termelik.

Hírdetés

„A levendula bolondja vagyok, otthon nekem is van pár bokrom. Sok árus eljött, mintegy negyvenen vannak. Jöttek Scholtz Terikéék Muzsláról, akik a levendula lepárlását mutatják be, tehát az olaj kinyerését, mindezt folyamtában lehet figyelni. Háromfajta levendulás lekvár is készül a helyszínen – sárgabarack, eper és cseresznye alappal. A gasztrozónában kint van a Tarkabab bisztró, ők sok érdekességet kínálnak és beavatnak a csalánból készült pesto rejtelmeibe. Nyitrai Angelika ismert helyi „füvesasszony” előadást tart a jelenleg gyűjthető gyógynövényekről és azok hatásairól.

Mindeközben a Bon Bon trió francia sanzonokkal szórakoztatja a látogatókat, Kádár Ferkó fotószínháza is ingyenesen látogatható. Aki megpihenne e szép helyen leülhet húszperces teázónkban, ahol többfajta teát kínálnak a Kereskedelmi Akadémia diákjai Molnár Tünde tanárnő felügyelete alatt. Sütöttem citromos levendulás kekszet, ezt kínáljuk hozzá” – sorolja a szervező.

Nézzünk szét a képek segítségével mi is a rendezvényen, amely Nyitra megye támogatásával valósult meg.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »