Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
A felajánlási körmenet után „a pap megtömjénezheti az oltárra helyezett adományokat, majd a keresztet és magát az oltárt annak jeleként, hogy jelezze: Úgy száll Isten színe elé az Egyház áldozata és imája, mint a tömjénfüst. Az áldozati adományok és az oltár megtömjénezése után a diakónus vagy más szolgálattevő megincenzálhatja szent szolgálata miatt a papot és keresztségükből fakadó méltóságuk miatt a híveket is. Ezután a pap kezet mos az oltárnál oldalt állva: ezzel a szertartással a belső megtisztulás vágyát fejezi ki. Az áldozati adományok elhelyezése és a kísérő szertartások után a pap felszólítja az egybegyűlteket, hogy vele együtt imádkozzanak. Az áldozati adományok előkészítését a Felajánló könyörgés fejezi be, amely felkészít az Eucharisztikus imára. (…) A nép azzal csatlakozik a Könyörgéshez, hogy az Ámen felkiáltással a Könyörgést magáévá teszi.” (A Római misekönyv általános rendelkezései, 75–77.)
A felajánlásra vonatkozó liturgikus előírások nagy gazdagságot rejtenek. Jeremy Driscoll OSB a szentmiséről szóló könyvében az azt övező rítusokat nem véletlenül hívja kisebb misztériumoknak. Valóban, ezek a történések kibontják, közel hozzák azt a titkot, amiről az utolsó vacsora elbeszéléseiben szűkszavúan csak ennyit olvasunk: „kezébe vette”. Mindez nemcsak az adományokat, hanem a hívő közösséget is felkészíti arra a csodálatos cserére, amit elképesztő sűrűséggel fejez ki a bor és a víz elegyítésekor a pap által csendben mondott fohász: „A bor és a víz titka által részesüljünk annak istenségében, aki kegyesen részese lett emberségünknek.” A második isteni személy, a Fiú megtestesülésének titka, és benne a mi megistenülésünk titka nyilvánul ki majd az eucharisztiában. Jézus Krisztus, a megtestesült és feltámadt Úr kezébe veszi ezeket a törékeny dolgokat – a kenyeret, a vízzel elegyített bort –, s velük együtt és általuk kezébe veszi a mi törékeny emberi életünket és legalább annyira törékeny emberi közösségünket, s istenhordozóvá teszi őket. Ennek a felülről kapott hivatásnak és méltóságnak szól a tömjénfüst az ünnepi liturgiákon, akár a szent színeket, akár a liturgiát vezető papot, akár a hívő népet illeti.
Ez az a méltóság, amire a pap felhívása is apellál: „Imádkozzatok, testvéreim, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt.” A hívő nép keresztségénél fogva a teljes eucharisztiában együtt imádkozik a pappal, a maga keresztségi meghívása szerint vesz részt az áldozat bemutatásában. Ennek szavaival, gesztusaival is jelét adja, akár a pap felhívására adott válaszával – „fogadja el az Úr kezedből az áldozatot” –, akár a felajánló könyörgésre mondott Ámen felkiáltással.
Az adományok előkészítése a maga fokozatosságával hívja be az ünneplő közösséget az eucharisztikus imába, a szentmise legszentebb pillanatába: Jézus hálaadásának terébe.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
