Pakson tartották az Pécsi Egyházmegye központi tanévnyitó ünnepségét

Idén Paks adott otthont a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmények központi tanévnyitó ünnepségének augusztus 29-én.

Az iskolakezdést váró gyerekekkel és szülőkkel, pedagógusokkal és vezetőkkel telt meg vasárnap délután a paksi Jézus Szíve-templom. A központi tanévnyitó eseményre az egyházmegye valamennyi oktatási intézményéből érkeztek vendégek.

Koósz Roland, a rendezvénynek otthont adó Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium igazgatója köszöntő beszédében háláját fejezte ki az intézmény megújulásában szerepet vállaló egyházi, kormányzati és városi vezetőknek, munkatársaknak. „Tudom, hogy a fizikai, szellemi és lelki növekedéshez rengeteg erő szükséges. Óriási energia kell ahhoz, hogy a magból termés legyen. Hiszem, hogy ez minden pedagógus feladata: a legkisebb, legerőtlenebb magból is előhozni az örömöt hozó termést. Azt kívánom nektek, kedves kollégáim, hogy legyen erőtök, amellyel képesek lesztek az új tanévben bejárni ezt az utat. Tudjátok szeretni a rátok bízottakat, és velük együtt újra és újra megszeretni a saját hivatásotokat is, mert ebből születik meg a remény, az öröm, a belső megelégedés békéje, vagyis a szeretet szüntelenül megújító ereje, mellyel a kudarcos, erőtlen napok is legyőzhetők lesznek. Így kívánom mindannyiotokra a Jó Isten áldását az útra.”

A Kalkuttai Szent Teréz Tagóvoda műsorát követően Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter útravalóként az élmények kárpótló erejéről beszélt, majd Felföldi László pécsi megyéspüspök tanévnyitó beszéde következett.

Az évkezdés az ember életének nagyon fontos része – egész életünk nem más, mint kezdés és megérkezés. Aki soha nem érkezik meg, elveszíti az életét – mondta a főpásztor. Hangsúlyozta: fontos megállni, értékelni az eseményeket, hogy az életünket ne veszítsük el. „Akarjuk, hogy több, szebb, értékesebb legyen. Mindnyájunknak. Az lesz a gyümölcs, amikor ezek a gyerekek fel fognak állni, és azt mondják: itt vagyunk, dolgozunk értetek, mert értünk is dolgozott valaki. Ezt a lelkületet, szívet kell átadnunk.”

A diáknak diáknak kell lennie. Az a dolguk, hogy tanuljanak, és megtapasztalják, hogy mindig egy kicsit többet, szebbet lehet kihozni ebből az életből – magyarázta Felföldi László püspök. A tanárokhoz fordulva a gyerekszívre irányította a figyelmet. „Mindenki, aki találkozik egy gyermekkel, neveli, tanítja, mintha gyúrná, formálja azt a szívet. Legyünk erre nagyon figyelmesek és érzékenyek, mert ránk várnak. Minden osztályban lesznek gyerekek, akik a tanárokon, óvónéniken kívül nem találnak építő, igazi sorsokat segítő szavakat. Nagy a feladat, amit az Úr ránk bízott ezekért a gyermekekért. Ez a felelősség ajándék.” Az élet lényege növekedni, tökéletesedni emberségben, lelkiekben, kapcsolatainkban, tudásban – ehhez kért erőt, döntést és változtatást az egyházi fenntartásban működő köznevelési intézményektől a pécsi megyéspüspök.

Hírdetés

A kulturális műsort a diákok fellépései tették színessé. Tóth László közoktatási főmunkatárs az intézmények nevelőtestületeinek egy-egy tagját jutalmazta kiemelkedő munkájukért. Elmondta, az életműdíjjal a pedagógus munka megbecsülését is erősíteni kívánják. Kiemelkedő teljesítményért életműdíjban Langó Gizella, a Mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola pedagógusa, és Pap Zoltánné, a Szent Mór Iskolaközpont pedagógusa részesült. A 2013-ban alapított Szepesy Ignác-díjat az Egyházmegye főpásztora adta át.

Az ünnepség szentmisével folytatódott.

„Akár hiszünk benne, akár nem, van közünk hozzá, vagy nincs, az ember élete, küzdelme, munkája csak az áldáson keresztül találja meg a hitet. Ezért kérjük az áldást. Kérjük a Szentlelket, hogy vezessen bennünket minden intézményünkben, minden családban az iskolai évnek kezdetétől, hogy ezen a munkán, amit elkezdünk, áldás legyen. Azaz annak gyümölcse legyen” – fogalmazott a szentmisében Felföldi László püspök.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Nagy Marcell

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »