Ötöt kapott az Újpest a Ferencvárostól – eredmények, tabella

Ötöt kapott az Újpest a Ferencvárostól – eredmények, tabella

A címvédő Ferencváros 5-0-ra nyert az Újpest otthonában vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának rangadóján.

A két csapat 240. alkalommal találkozott egymással az élvonalban, ez volt a 117. FTC-siker 61 újpesti győzelem és 62 döntetlen mellett.

A Ferencváros sorozatban 15-ödször nyerte meg a derbit, ezzel beállította eddigi leghosszabb szériáját, amely 1905 és 1916 között jött össze.

Az Újpest bátran kezdte a mérkőzést, magasan támadta le ellenfelét, a Ferencváros pedig bizonytalan volt az első percekben. Az első félidő nagy részében azonban egyik csapat sem vállalt sok kockázatot, emiatt jó darabig nem alakult ki komoly helyzet. A nagy küzdelmet, kemény párharcokat hozó mezőnyjátékban sok volt a hiba mindkét oldalon. A góllövőlistán éllovas Varga révén szerzett vezetést az FTC, a válogatott csatár Katonától kapott jó átadást középen, kicselezte védőjét, majd Banai mellett a kapuba lőtt. A 45. percben megint ez a két játékos hozott össze gólt, ezúttal Katona jobbról passzolt középre Varga pedig az ötösről a hosszúba pörgetett. A Ferencváros a kapu előtt határozottabb volt, ennek köszönhetően vonulhatott stabil előnnyel pihenőre.

A második félidőre három helyen változtatott az összeállításon Mészöly Géza, az Újpest éppen ezen a napon 57 éves vezetőedzője, majd sérülés miatt hamar negyedik cserére is kényszerült. Aktív, de kapura továbbra is veszélytelen volt a hazai csapat. Hatvan perc elteltével Dejan Stankovic is hármat cserélt, majd az egyik újonnan pályára lépő játékos, Marquinhos nagyon hamar gólpasszt adott Loncarnak. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés, ráadásul Loncar előkészítőként is jeleskedett, kétszer hozta helyzetbe a Vargához hasonlóan duplázó Pesicet. A mérkőzés végére szétesett a hazaiak védelme, emiatt a Ferencváros az összecsapás utolsó negyedében könnyen alakított ki helyzeteket.

Eredmények, 22. forduló

Kisvárda Master Good-Paksi FC 0-1

Újpest FC-Ferencvárosi TC 0-5

szombaton játszották:

Zalaegerszegi TE FC-Kecskeméti TE 3-1

Diósgyőri VTK-Fehérvár FC 4-0

Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 1-0

pénteken játszották:

MTK Budapest-Mezőkövesd Zsóry FC 3-1

A tabella

1. Paksi FC 22 14 4 4 40-26 46 pont

Hírdetés

2. Ferencvárosi TC 21 14 3 4 57-22 45

3. Fehérvár FC 22 12 3 7 42-32 39

4. Puskás Akadémia FC 22 9 7 6 36-25 34

5. Debreceni VSC 22 9 5 8 31-28 32

6. MTK Budapest 22 9 4 9 29-42 31

7. Kecskeméti TE 22 9 3 10 32-34 30

8. Diósgyőri VTK 21 8 4 9 34-34 28

9. Zalaegerszeg 22 8 4 10 33-42 28

10. Újpest FC 22 7 3 12 27-47 24

11. Kisvárda Master Good 22 5 2 15 23-36 17

12. Mezőkövesd Zsóry FC 22 4 4 14 20-36 16

A 23. forduló programja

március 2., szombat:

Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 12.30

Kisvárda Master Good-Zalaegerszegi TE FC 14.30

Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 18.45

március 3., vasárnap:

MTK Budapest-Paksi FC 14.00

Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 16.30

Újpest FC-Fehérvár FC 19.00

(A nyitóképen: A ferencvárosi Aleksandar Pesic (j, háttal) gólt lő Banai Dávid újpesti kapusnak a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában játszott Újpest FC – Ferencvárosi TC mérkőzésen.)


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »