Öt frontszakaszon nyomultak előre az orosz erők Ukrajnában

Öt frontszakaszon nyomultak előre az orosz erők Ukrajnában

Hatból öt frontszakaszon előrenyomult az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán, miközben 13 ukrán ellenrohamot vert vissza – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek csaknem kétezer katonája esett el, vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi és dróntámadást, de az éjjel Jaroszlavl és Vlagyimir megye légterében is lőttek le pilóta nélküli repülőszerkezetet.

Hírdetés

Herszon megyében egy 78 éves asszony életét vesztette, hárman pedig megsebesültek ukrán tüzérségi tűz következtében. Nova Kahovka környékén mintegy négyezren maradtak áram nélkül. Donyeckben négy tűzoltó szenvedett sérüléseket. Szergej Lebegyev, „a mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora” a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azzal vádolta meg az ukrán hadsereget, hogy szerda este maga mért csapást egy lakóházra Krivij Rih városban, hogy a médiában újabb „tragédiát” kerekítsen a történtekből. Lebegyev szerint a csapás helyszíne környékén nincsenek katonai célpontok, amelyeket az orosz hadsereg támadni szokott, és az ukrán hatóságok sem találták meg a házba becsapódott „állítólagos orosz rakéta” maradványait.

Az is állította, hogy az incidenst követően az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) lezárta a környéket, és a mentősökkel titoktartási nyilatkozatot íratott alá. Az ukrán hatóságok szerint a Krivij Rih-i tragédiának kilenc halálos és 32 sebesült civil áldozata volt.  

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »