Őszintén kell gondoskodnunk a magyar közösségről: Peter Pellegrini, a magyar köztévének adott interjúban

Őszintén kell gondoskodnunk a magyar közösségről: Peter Pellegrini, a magyar köztévének adott interjúban

Szerda este exkluzív interjút adott a budapesti M1 csatornának Peter Pellegrini, a köztársaságielnök-választás második fordulójának egyik indulója, a szlovákiai parlament elnöke. A vélhetően a szlovák törvényhozás épületében létrejött beszélgetést Pellegrini egy jól artikulált „Jó napot kívánok!” köszöntéssel kezdte, majd a feltett kérdésekre válaszolva lényegében megerősítette azokat a gondolatokat és elképzeléseket, amelyeket a Forró Krisztiánnal közösen tartott sajtótájékoztatón is ismertetett éppen egy hete, amikor a Magyar Szövetség párt elnöke, első körös jelöltként kifejezte támogatását Pellegrininek, valamint felszólította saját választóit, hogy a második fordulóban voksaikat adják a Hlas párt elnökére.

A mostani televíziós interjúban a Pellegrini hangsúlyozta, hogy a régiók kiegyenlített támogatásával a déli, magyarok által is lakott vidékek eddigi háttérbe szorulását meg kell szüntetni, s mindezt nem a magyar közösség irányába tett gesztusként kell felfogni, hanem az állam vezetésének őszintén kell gondoskodnia erről a közösségről.

A beszélgetés során kitért arra is, hogy ellenfele, Ivan Korčok szerinte csak a szavak embere, hiszen három és fél évig volt a Matovič-kormány tagja, amely azon kívül, hogy rendkívüli módon eladósította az országot, illetve káoszt teremtett, a magyaroknak tett ígéreteket sem tudta beváltani és semmilyen regionális fejlesztést nem hajtott végre.

Hírdetés

Külpolitikai témákat illetően elmondta, egyetért Orbán Viktor magyar miniszterelnök szuverenista álláspontjával, akár az ukrán-orosz háborút, akár az EU-n belüli nemzeti érdekek védelmét illetően. A nemzeti érdekekről kifejtette, hogy azokat nem szabad a szakadár nacionalizmussal azonosítani, hanem az EU-n belüli saját érdekek védelméről van ilyenkor szó. A témához kapcsolódóan Pellegrini kijelentette azt is, hogy elképzelhetetlennek tartja, hogy hozzájáruljon az egyes EU-tagországok vétójogának megvonásához.

Az ukrán-orosz háborút illetően pedig határozottan elmondta, hogy a béketárgyalások híve a fegyveres harc tényleges támogatása helyett. A vélemények különbözőségével kapcsolatosan megemlítette a Visegrádi Négyek tömörülés perspektíváját, amelyet ő pozitívan lát, főképpen abban az esetben, ha a négy tagállam meg tud egyezni egy alapvető minimumban, amelyet folyamatosan képviselnek majd. Nem látja problémának azt, ha ezen kívül az egyes tagállamok egy-egy kérdésben viszont különböző álláspontokat fogalmaznak meg, s mint mondta, emiatt nem kell szétverni a V4 társulást.

Peter Pellegrini kijelentette, bízva a szlovákiai magyar választók támogatásában, ha sikerül az államfőválasztást megnyernie, mindezen elvek mentén és a jószomszédi megközelítés alapján fogja államfői munkáját végezni.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »