Orosz dróntámadás érte Kijevet és Harkiv városát

Több orosz drón támadta kedd este az ukrán fővárost, Kijevet, legalább két csapás a kelet-ukrajnai Harkiv városát vette célba, az ország déli részén fekvő Herszonban kilenc ember megsebesült a települést ért tüzérségi belövésekben – közölték a hatóságok.

Roman Mrocsko, Herszon polgármestere azt írta a Telegramon, hogy a települést ért ágyúzásban kilenc ember megsebesült, köztük négy gyermek. A sebesültek közül "egy anya és három gyermeke kórházba került. Az állapotuk közepesen súlyos. Zúzódásaik és robbanás okozta sebeik vannak" – írta a városi elöljáró, hozzátéve, hogy a másik öt sebesültet a helyszínen ellátták.

Több iráni gyártmányú, Sahíd robbanószerkezetű drónt is lelőtt az ukrán légvédelem, amint azok Kijev felé tartottak – közölte a fővárosi katonai közigazgatás vezetője, Szerhij Popko a Telegramon.

Hírdetés

"Az előzetes adatok szerint (…) nincsenek áldozatok, sem károk" – írta. Megjegyezte: decemberben a főváros ellen ez volt az ötödik támadás, amelyet a Fekete-tenger irányából hajtottak végre.

Harkiv polgármestere, Ihor Terehov legalább két tüzérségi lövedék becsapódásáról számolt be lakóházak közelében. "Az áldozatokról és a pusztításról szóló információk összegyűjtése folyamatban van" – közölte.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »