Egyiptom támogatni fogja Dél-Afrika beadványát a hágai Nemzetközi Bíróságon

Egyiptom támogatni fogja a Dél-afrikai Köztársaság népirtás vádjával Izrael ellen benyújtott keresetét a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) – közölte vasárnap a kairói külügyminisztérium.

A tárca hangsúlyozta, hogy a döntést a Gázai övezetben élők elleni egyre súlyosabb támadásokra tekintettel hozták meg, ideértve a civilek, valamint az infrastruktúra elleni támadásokat.

Az egyiptomi diplomáciai tárca kiemelte, hogy "ritkán látott súlyos humanitárius válságról" van szó a Gázai övezetben.

Hírdetés

A Dél-afrikai Köztársaság december végén népirtás vádjával nyújtott be keresetet Izrael ellen a Nemzetközi Bíróságon, amelyben a Gázai övezeti izraeli hadműveletek azonnali leállítását követelte. Az ICJ január végén hozott végzésében felszólította Izraelt, hogy hadműveletei során tegyen meg minden lehetséges intézkedést a népirtás megelőzése érdekében. Izrael többször visszautasította a népirtásra vonatkozó vádakat, és azzal érvel, hogy joga van az önvédelemhez a Hamász "terrorszervezet" mintegy 1200 halálos áldozatot követelő október 7-i összehangolt támadása megtorlásaként.

Egyiptom, amely az arab országok közül elsőként, 1979-ben írt alá békemegállapodást Izraellel, attól tart, hogy egy izraeli hadművelet az egyiptomi határon elhelyezkedő Rafah ellen, ahová százezrek menekültek az övezet más területeiről, menekülthullámot indít el a határon át a Sínai-félszigetre.

A hét elején Izrael ellenőrzése alá vonta a rafahi határátkelő gázai övezeti oldalát, ami miatt leálltak a humanitárius szállítmányok. Az izraeli vezetés szerint Rafahban van a Hamász utolsó bástyája.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »