Orbántól tartanak az irodalmárok

Orbántól tartanak az irodalmárok

Tíz író lépett ki a Szlovákiai Magyar Írók Társaságából (SZMÍT). A távozók szerint a szervezet vezetője, Hodossy Gyula olyan lépéseket tesz, amelyekkel teret ad a magyar kormány befolyásának. A SZMÍT elnöke szerint erről nincs szó.

Az egyik távozó irodalmár, Németh Zoltán irodalomtörténész, költő elmondta, ők a független és autonóm irodalom hívei. Kifogásolta, hogy a magyar kormány a hozzá közel álló személyeken keresztül rengeteg pénzt fordítana az irodalomra. Ebből az egészből kihagyják azokat, akik nem értenek egyet a magyar kormányzat elképzeléseivel. Németh példaként azt a találkozót említette, amelyet a magyarországi Széphalmon szerveztek és amelyen Hodossyn, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóján, Demeter Szilárdon kívül Orbán Viktor is jelen volt. A találkozóra, amelyen Hodossy a kilépők által kifogásolt együttműködési nyilatkozatot is aláírta, nem hívták meg a Szépírók Társaságát, amely a legjelentősebb kortárs írókat tömöríti, de a magyar kormánytól függetlenül működik. Ennek a szervezetnek a tagja például Parti Nagy Lajos, illetve halálukig ide tartozott Esterházy Péter és Kertész Imre is. „Nem tudom, hogy a magyarországi belpolitikai irodalmi központosításból miért vesszük ki a részünket?” – tette fel kérdést Németh, és hozzátette, hogy az együttműködési nyilatkozat aláírásával a SZMÍT választmánya nem értett egyet. Az irodalmár kiemelte, legfőképpen azt kifogásolják, hogy az elnök lépései nyomán megnyílik a tér a magyar kormány által előnyben részesített kultúrpolitika előtt arra, hogy ideológiai befolyást gyakoroljon a szlovákiai magyar irodalomra. Az ilyen befolyást megvalósító konkrét lépésként például az irodalmi pályázatokat elbíráló bizottságok összetételét említette. Németh elmondta, a kilépés után az is elképzelhető, hogy független írószervezetet alapítanak. 

Hírdetés

A SZMÍT-ből ugyancsak távozott annak egyik választmányi tagja, Szászi Zoltán költő, újságíró. Szászi szerint a szervezet alapszabályából az következik, hogy, mivel nem teljes a választmány, össze kell hívni a SZMÍT közgyűlését. 

Hodossy ezt másként gondolja, szerinte nem feltétlenül szükséges a közgyűlés összehívása. „Ez egy jogi kérdés” – tette hozzá. A SZMÍT elnöke visszautasította annak a gondolatát, hogy engedjen a magyar kormány által előnyben részesített kultúrpolitikabefolyásának. Ezzel együtt elmondta, valóban felkérték az Előretolt Helyőrség főszerkesztőjének, de mint magánembert szólították meg, nem mint a SZMÍT vezetőjét, a Petőfi Irodalmi Múzeummal való együttműködési nyilatkozat aláírására pedig a véleménye szerint feljogosítja őt a SZMÍT alapszabálya. Hodossy szerint alaptalan a távozó írók azon félelme, hogy a magyar kormány által előnyben részesített kultúrpolitika ideológiai befolyástától gyakorolhatna a szlovákiai magyar irodalomra. Hozzátette, az írószervezetből most távozó személyeket is megszólítja majd a SZMÍT által közvetített ösztöndíj-lehetőségekkel.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »