A magyar színház- és filmművészet megkerülhetetlen alakja, és bár mostanában csak ritkán tűnik fel a vásznon, de mégis jelen van. Azt mondja, akik kíváncsiak rá, megtalálják, de tanítani nem akar, csak beszélgetni. Cserhalmi György szerint egy időtálló alkotás és a szakmai párbeszéd legfőbb építőköve egyaránt a kölcsönös bizalom. Úgy véli, a színművészeknek a színház az anyukájuk, a film pedig a mostoha papájuk, aki „hol kedves, hol nem”.
November elején megjelent Csáki Judit Cserhalmi Györgyről készült kötete, amely bepillantást enged a magyar film és színházi világ egyik legkiemelkedőbb személyiségének életébe. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, érdemes művész az InfoRádiónak azt mondta: nem állapodott meg semmiben előzetesen a színházkritikussal, ezért a könyv kicsit csapong az időben, és tulajdonképpen végig követi az életét a gyermekkorától egészen a mai napig. Mint elmondta, a kritikussal nem voltak sohasem barátok, de jól el tudnak beszélgetni, mert már 50 éve ismerik egymást.
A színművész kérdésre válaszolva elárulta, nagyobb lélegzetvételű munkát továbbra sem vállal, mert még nincs olyan fizikai állapotban, ami ezt lehetővé tenné.
„Persze, vannak főiskolás filmek, azok fontosak, azokat meg kell csinálni, mert az ember ennyivel tartozik a szakmájának is. Van ebben valami remény, hogy a fiatalok még gondolkoznak egy öregemberben. Ez nekik is remény, de túl a viccen, nekem is jó érzés!” – fogalmazott.
Egykori tanítványaival a mai napig szívesen beszél, de nem tanácsokat ad, hanem tényleg csak beszélget.
„Azt csinálom, amit diákként hiányoltam, azt most bepótolom. Ami nem történt meg velem, és nekem hiányzott, és felfedezem, hogy most ugyanaz a probléma, akkor nyilvánvaló, hogy az ember ezen elkezd gondolkozni, és létrehoz egy ilyen hiányköztársaságot. Abban azért megjelennek bizonyos dolgok, amelyekből lehet általánosítani és kiszakítani is egyéni részeket. Mindenesetre van egy rálátás egy idő után, ami vagy káros, vagy nem, én nem tudom eldönteni, én ennek általában örülni szoktam” – mondta Cserhalmi György.
Saját meglátása szerint félig-meddig volt csak szerencsés helyzetben, amikor a Színművészeti Főiskolára járt, mert ugyan voltak olyan tanárai, akik nagyon lelkiismeretesen végezték a munkájukat, de olyanok is, akik másod-, harmadállásban, és kevés idejük jutott csak a diákokra. „Olyan szempontból szerencsém volt, hogy voltak olyan tanáraim, akik életre szóló nyomot hagytak bennem, és voltak olyanok is, akik szintén életre szólóan hagytak bennem nyomot, hogy így azért ne” – jegyezte meg a színművész.
Úgy véli, a negatív emlékeket az idő átmossa pozitívvá. Ez a megszépítő távolság. A filmekkel kapcsolatban azonban nem változik meg a véleménye, „mert azok ott vannak a vásznon, és ugyanazt a rosszat üzeni, ha rosszak voltak, és ugyanazt a jót, ha jók.” Hozzátette: ellent tud állni a csábításnak, és kerüli is, hogy visszanézze korábbi filmes alakításait.
Bizalom nélkül nincs siker
Cserhalmi György szerint mindenekelőtt kölcsönös bizalom kell egy időtálló alkotás létrehozásához, de még ekkor sem biztosított a siker. A színművész úgy tapasztalta, hogy sokszor a szakma előtt más sikeres, mint a nézők előtt. Ennek nem lehet tudni a valódi okát, de nem is kell megfejteni. Születnek azonban olyan művek, amelyek egyszerre találnak jó fogadtatásra szakmai berkeken belül és a közönségnél is. „Ilyen esetekben túlélhet néhány évtizedet is egy-egy film, vagy akár még emlékeznek egy-egy színházi alakításra vagy előadásra szerencsés túlélő nézők” – mondta a művész.
Véleménye szerint egy filmben mindenki egyformán fontos. „Vannak pici különbségek. Én szeretek az operatőr körül figyelgetni. Viccesen szoktam mondani, hogy hülye, aki a rendezővel akar jóban lenni, az operatőrrel kell jóban lenni, és ez tényleg így is van. Hihetetlen fontos az is, hogy egy ruhás milyen hangulatban fogadja az embert, mert ha előző nap szorongást okozott bent, akkor nem biztos, hogy a következő nap jól kezdődik. Az a jó, ha mindenkinek jól kezdődik a forgatási nap. Voltam olyan filmekben, amikor ez sikeres volt” – összegezte tapasztalatait Cserhalmi György, aki szerint negatívan hat vissza a produkcióra, ha a stábtagok között vita van.
Fábri Zoltán 1976-ban bemutatott filmdrámájáról, Az ötödik pecsét forgatására így emlékezett vissza: „Nagyon rövid ideig voltam a filmben. De az a két nap meghatározó volt. Fantasztikus színészek álltak velem szemben, Latinovits Zoltán, Nagy Gábor. Tudtam, hogy valami ott történik. Most nem a félig eszméletlen ember tudatállapotáról beszélek, hanem tudtam, hogy egy jó film születik. Utólag ezt az idő visszaigazolja.”
A színművész a mai napig fájlalja, hogy nem kapott Oscar-díjat az alkotás. „Valahogy nem került a közelébe. Nem tudom, mi az oka. Vannak ilyen filmek, és egyszer csak ott marad az égen a csillaguk, a maguk idejében pedig valami homály (…)” – fogalmazott. Bár sokszor szóba kerül filmes pályáját illetően A Dögkeselyű című, András Ferenc rendezte film is, de azt saját bevallása szerint nem nagyon szerette. A Magyar rekviemet és a 80 huszárt viszont igen.
Utóbbiról, a Sára Sándor által rendezett, a levert 1848–49-es forradalom és szabadságharcnak emléket állító filmről azt mondta, ha nagyon sokan vannak együtt, abban mindig van valami felemelő. „Az a negyven nap a Magas-Tátrában, Zakopane környékén és különböző lengyelországi helyszíneken, nagyon összehozott minket. Remek film lett! Közben meg arra gondoltunk, hogy egy IBUSZ reklámfilmet forgatunk, de aztán egy klasszikus lett belőle” – elevenítette fel élményeit nevetve a Kossuth-díjas színész.
„Nem kell szégyellni az ócskaságainkat”
Cserhalmi György arról is elmondta a véleményét, hogy mi kell egy jó történelmi filmhez. Szerinte elsődlegesen is az, hogy azt a történelmet tartsuk tiszteletben, amelyik a valóság, „és nem kell szégyellni az ócskaságainkat a történetben, mint ahogy a hősiességünket sem kell dugdosni.” Úgy véli, a magyar történelem tele van eposzokkal, nagyon jó történetekkel. „Persze, határtalan igény van arra, hogy mindenből úgy jöjjünk ki, hogy páratlanok vagyunk a világon, dehát nem ez történt. De attól még az egy hősi történet, ez még arról szól, hogy itt vagyunk a 21. században is, míg más népek eltűntek” – tette hozzá.
A színművész nem tud éles különbséget tenni színház és film között. „A színház az anyukánk, a film meg mostoha papa: hol kedves, hol nem. Hol van benne pénz, hol nincs. A színház az nemcsak anyuka, hanem szerelem. Valami alapvető dolog” – osztotta meg véleményét az InfoRádióval. Arról, hogy mi kell egy jó színház, mint például a Katona József Színház létrehozásához, azt mondta: az alapítók egymást választották, nem oktrojáltak rájuk senkit.
Nem hajlandó rosszul érezni magát
Cserhalmi György szerint egy színdarab bemutatásának az a célja, hogy a nézők különleges pillanatokat éljenek meg. Persze, az is előfordul, hogy egy darab megbukik. „Olyan volt, hogy felállt az első sorból három-négy ember, mert a darabban szereplő disznószív önálló útra kelt a színpadról, és legurult közéjük. Kimentek, minden okuk meg is volt rá” – mondta, hozzátéve, hogy ugyanakkor nincs biztos módszer arra, hogyan lehet visszanyerni a közönséget, de általában szerinte a komoly munkát nagyra becsülik, a „link melót” pedig otthagyják.
Akik kíváncsiak rá, azok megtalálják, nem zárkózik el, de tanítani nem szeretne – ismételte meg a színművész. Bár őt is próbálták tanítani, de „lepergett róla”. „Ez a nyomulás, hogy én tanár vagyok, akkor azt is feltételezi, hogy a diák van értem. Egy fenét! Pont fordítva van. Legyen egy olyan bizalmi helyzet, amiben létrejöhet egy mindennapi kapcsolat. Ezalatt azt értem, hogy minden nap bízhatunk egymásban.”
Szakmai elképzelései ugyan mindig voltak, de vágyai nem igazán, mert akikkel együtt dolgozott, mindig jobban tudták, hogy mi kell neki, mint ő maga, amit szerencsés helyzetnek gondol. Rendezői ambíciói azért nincsenek, mert Magyarországon „bitang jó rendezők vannak”. Elmondása szerint bár kísérletek vannak a bemutatók számszerűsítésére, de maga sem tudja, hogy összesen hány színházi és filmes szerepe volt ezidáig.
„Szerintem ez elég, amit én játszottam, akár moziban, akár színházban. Ha öt dolog történik az emberrel, azt meg lehet jegyezni, de ha 260 körül, akkor ott nagyon sok minden kihullik” – fogalmazott Cserhalmi György.
Végezetül a hogylétét firtató kérdésre ekképp válaszolt: „Akkor is jól voltam, amikor nagyon beteg voltam. Nem vagyok hajlandó rosszul lenni!”
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
