Orbán Viktor: Fel kell gyorsítani a haderőfejlesztést

Két-háromszorosára kell növelni a haderőfejlesztés sebességét, nagyon gyors képességfejlesztési munkát kell elvégeznünk – hangsúlyozta a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának péntek reggel adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő arról beszélt:

Hírdetés

a NATO még nem foglalkozott azzal a helyzettel, ha az ukrán front összeomlik, márpedig a szomszédos államban „nagyon súlyos a helyzet” és „minden esély megvan” arra, hogy Magyarországhoz közelebb kerüljön a front.

Orbán Viktor szerint emberfelettinek tűnő munkával kell radikálisan fokozni Magyarország védelmi képességeit, ha békét akarunk, akkor most kell jelentősen megnövelni a katonai képességeinket”. Ez nem Magyarország háborúja, nekünk ebből ki kell maradnunk – fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök arra is kitért: Magyarország minden más államnál nehezebb helyzetben van, mert egyszerre érinti az ukrajnai háború és a migránsáradat. Az előbbi miatt 800 ezer menekült érkezett az országba, miközben idén 100 ezernél több az illegális határátlépők száma.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »