Nincs trónfosztás: Siófok a nyár sztárja

Siófok volt a legnépszerűbb hazai úti cél nyáron a magyarok körében a Szallas.hu-n bonyolított foglalások alapján. Budapest, Eger, Balatonfüred és Hajdúszoboszló is vendégek tömegeit vonzották. Az országos nyári belföldi foglalások 36 százaléka legfeljebb 50 ezer forint értékű volt, és az 1-2 éjszakás vakáció volt a legjellemzőbb.

A Szallas.hu nyári eredményeiből kiderült, hogy továbbra is Siófok a nyár fővárosa a magyarok körében. „Az ország valamennyi pontjáról viszonylag gyorsan elérhető; széles szálláskínálata, vonzó partszakaszai és gazdag programkínálata tömegeket vonz – legyen szó kisgyerekes családokról, párokról, baráti társaságokról” – mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.

A foglalások eloszlása alapján régiós szinten is a Balaton térsége vezetett: a Szallas.hu nyári foglalásainak megoszlása szerint a második helyezett észak-magyarországi régió szállásfoglalásainak több mint kétszerese futott be a Balatonra a belföldi utazók körében.

„A Balaton térségében idén nyáron meghaladtuk a tavaly nyári foglalási számainkat” – tette hozzá a szóvivő. A magyar tenger környékén Siófok mellett Balatonfüred, Hévíz, Balatonlelle, Keszthely, Zamárdi, Balatonboglár, Balatonföldvár, Fonyód és Balatonalmádi szálláshelyeit választotta a legtöbb vendég.

A Balatonon a többség augusztusban 2-3 éjszakát foglalt, ami nem meglepő, hiszen az államalapítás négynapos hosszú hétvégéjére is sokan időzítették utazásukat.

A Balatonon túl is pezsgett a nyár

Míg a Balatont a Szallas.hu oldalán foglaló vendégek harmada választotta, a foglalások 15 százalékából az észak-magyarországi, 10-10 százalékából a dél-alföldi és a nyugat-dunántúli régiók részesültek.

A belföldi települések országos összesítő listáján Siófokot foglalási szám alapján Budapest, Eger, Balatonfüred, Hajdúszoboszló, Hévíz, Gyula, Szeged, Pécs és Miskolc követte idén nyáron.

Minden harmadik vakációzó apartmant választott, minden negyedik hotelt, a foglalások alig több mint ötöde vendégházba, 13 százaléka panzióba, 7 százaléka pedig egyéb szállástípusba szólt.

Hírdetés

A Szallas.hu belföldi, nyári foglalásainak 30 százaléka 2 éjre, 28 százaléka egy éjszakára, ötöde pedig 3 éjszakára szólt, így ezek a rövidebb vakációk voltak a népszerűbbek idén nyáron.

A nyári foglalások 36 százaléka 50 ezer forint alatti, 28 százaléka 50-100 ezer forint közötti, 16 százaléka 100-150 ezer forint közötti értékű volt. Valamivel több mint a foglalások 8 százalékánál fizettek 150-200 ezer forint közötti értékben, alig 8 százaléknál pedig 200-300 ezer forint között. 5 százalék alatt van azoknak az aránya, akik 300 ezer forint felett foglaltak szállást a portál belföldi kínálatából. A nyári foglalásokhoz kapcsolódó online fizetések összértékének több mint 27 százalékát SZÉP-kártyával rendezték a Szallas.hu oldalán.

Top belföldi úti célok a Szallas.hu oldalán foglaló magyar vendégek körében 2024 nyarán foglalási szám alapján:

SiófokBudapestEgerBalatonfüredHajdúszoboszlóHévízGyulaSzegedPécsMiskolc

Top balatoni úti célok a Szallas.hu oldalán foglaló magyar vendégek körében 2024 nyarán foglalási szám alapján:

SiófokBalatonfüredHévízBalatonlelleKeszthelyZamárdiBalatonboglárBalatonföldvárFonyódBalatonalmádi

A Szallas.hu-s belföldi foglalások megoszlása a legnagyobb hazai turisztikai régiók között 2024 nyarán foglalási szám alapján:

Balaton: 32%Észak-Magyarország: 15%Dél-Alföld: 10%Nyugat-Dunántúl: 10%Észak-Alföld: 9%Budapest és vonzáskörzete: 8%Dél-Dunántúl: 7%Közép-Dunántúl: 5%Tisza-tó: 3%Egyéb: 1%

A Szallas.hu-s belföldi foglalások megoszlása szállástípusonként foglalási szám alapján:

apartman 32%hotel 26%vendégház 22%panzió 13%egyéb 7%

Foglalások megoszlása foglalási érték szerint:


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »