Nemet mondott a korábbi argentin juntával való együttműködéssel vádolt tábori lelkész kiadatására az olasz igazságügyi miniszter

A néhai argentin katonai diktatúrával való együttműködéssel vádolt pap kiadatása ellen döntött az olasz igazságügy-miniszter – közölték pénteken emberi jogi ügyvédek.

Októberben az olasz legfelsőbb bíróság jóváhagyta egy olasz származású argentin pap, Franco Reverberi kiadatását. A most 86 éves férfi tábori lelkészként szolgált az 1976 és 1983 közötti argentin katonai diktatúra idején. Argentína azzal vádolja, hogy több olyan erőszakos cselekményben is bűnrészes volt, amelyet a katonai junta tagjai követtek el, és kérte a kiadatását.

Carlo Nordio igazságügy-miniszter azonban a kiadatás ellen döntött, tekintettel a pap idős korára és rossz egészségi állapotára.

Az olasz jog értelmében kiadatási kérelmek esetében az igazságügy-miniszter dönt a bírósági döntések jóváhagyásáról vagy elutasításáról.

Most az új argentin kormány dönti el, hogy közigazgatási bírósághoz fordulva megfellebbezi-e az olasz igazságügy-miniszter döntését – közölte Jorge Ithurburu, a Március 24. elnevezésű, emberi jogokkal foglalkozó argentin ügyvédi szervezet képviselője.

Hírdetés

A szervezet arról a napról kapta a nevét, amikor 1976-ban amerikai támogatással katonai kormány került hatalomra Argentínában.

A legfelsőbb bíróság egy bolognai bíróság azon döntését hagyta jóvá októberben, hogy Reverberit ki kell adni Argentínának.

Argentínában több vádpontban, így a 22 éves José Guillermo Berón ellen 1976-ban elkövetett gyilkosságban és több más férfi megkínzásában való részvétel miatt akarják a volt tábori lelkészt bíróság elé állítani.

Reverberi 2011-ben költözött Olaszországba, amikor a nyugat-argentínai Mendozában megkezdődtek a perek a diktatúra idején elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények ügyében, és az áldozatok családtagjai, valamint a túlélők ellene vallottak.

Az ügyvédek szerint a diktatúra idején harmincezer embert öltek meg, illetve veszett nyomuk Argentínában. A katolikus egyházat számos olyan bírálat érte, hogy együttműködött a katonai rezsimmel.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »