Nem mi mondtuk, hanem az ukrán pénzügyminiszter: Ukrajna költségvetése kizárólag a hadikiadásokat tudja önerőből fedezni

Ukrajna költségvetése csak a hadikiadásokat tudja önerőből fedezni, minden egyebet a kijevi vezetés nemzetközi partnerei segítenek finanszírozni – közölte csütörtökön Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter.

"A biztonsági és védelmi ágazatot önállóan tudjuk fedezni. Minden más kiadást, hangsúlyozom, minden más kiadást partnereinktől, külföldről kapott forrásokból tudunk fedezni" – mondta el a tárcavezető a Rada tévécsatornának nyilatkozva.

Közölte azt is, hogy minden belföldi adó- és illetékbevételt jelenleg a hadikiadások fedezésére fordítanak. "Ezek a források nem elegendők, így a különbözetet belső hitelfelvételből és hadikötvényekből próbáljuk fedezni" – tette hozzá.

Hírdetés

Az ukrán költségvetés az idén rekordnagyságú, 38 milliárd dolláros (13 ezer milliárd forint) hiánnyal számol. Volodimir Zelenszkij elnök reményét fejezte ki, hogy a Nyugat segít fedezni a szükséges kiadásokat. Denisz Smihal miniszterelnök júliusban arról számolt be, hogy a kijevi vezetés partnerei az év eleje óta 23 milliárd dollárral járultak hozzá a költségvetési hiány csökkentéséhez. Danyijila Hetmancev, az ukrán parlament (Verhovna Rada) pénzügyi bizottságának vezetője azt is elismerte, hogy Ukrajna csakis nyugati partnereinek hozzájárulásával dönthet a rendelkezésére bocsájtott források felhasználásáról.

Marcsenko korábban közölte, hogy továbbra is bizonytalan a jövő évi ukrán költségvetés, tekintettel arra, hogy a védelmi kiadások nem lesznek alacsonyabbak az ideinél.

Rusztem Umerov védelmi miniszter szerdán közölte, hogy míg az állami kiadások összesen 3 billió hrivnyát (30 ezer milliárd forint) tesznek ki, addig a hadikiadások 1,6 billiót (16 ezer milliárd forint).

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »