Naď: Visszautasítom, hogy a szlovák MiG-ek már Ukrajnában lennének

Naď: Visszautasítom, hogy a szlovák MiG-ek már Ukrajnában lennének

Jaroslav Naď (OĽANO) megbízott védelmi miniszter tagadja, hogy a szlovák MiG-29-es vadászgépek már Ukrajnában lennének. Egyúttal azt is megismételte, hogy megfelelő kártérítésért Szlovákia hajlandó átadni a MiG-eket. Konkrét megállapodás esetén a javaslatot a kormány és a parlament elé terjeszti – közölte a Markíza Televízió Testre szabva (Na telo) c. vitaműsorában.

Vitapartnere, Juraj Blanár (Smer-SD), a parlament alelnöke elutasítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat. Üzletnek és képmutatásnak minősítette a technológia átadását és az érte járó pénz megszerzését.

Naď megjegyezte, hogy a MiG-ek már nem használhatók a szlovák fegyveres erők számára. Rámutatott azokra a költségekre is, amelyeket havi szinten igényelnek a leföldelt repülőgépek. Az állam 150 millió eurót kaphat értük. Mint kifejtette, nem mindegyik MiG repülőképes.

Az ukránoknak azonban van saját vállalatuk, ahol meg tudják javítani és modernizálni tudják azokat. A miniszter elutasította a képmutatást. Hozzátette: a Smer-SD aprópénzért eladta a régi technikákat az oligarcháknak. A kínai békejavaslatot Ukrajnára nézve oroszbarátnak minősítette, de szerinte beszélni kellene róla Pekinggel.

Hírdetés

Blanár álszentségnek tartja egy olyan konfliktusba fegyvereket adni, amivel a társadalom nem ért egyet, és még pénzt is kapni érte. Ráadásul szerinte az ideiglenesen megbízott kormánynak még legitimációja sincs ilyen döntések meghozatalára. Szerinte a kormány bevonja a szlovák társadalmat a konfliktusba. Azt kérte, hogy álljanak ki a békés megoldás mellett.

Politikai jövőjével kapcsolatban Naď elmondta, hogy biztosan nem megy más pártba, csak oda, ahova az ideiglenesen kinevezett miniszterelnök, Eduard Heger. Kivétel az lenne, ha ő kilépne a politikából, Heger pedig maradna. Szerinte Igor Matovič exminiszternek, az OĽANO vezetőjének nem szabadna többé a kormányban helyet kapnia. Nincs kifogás az ellen, hogy Robert Mistrík volt elnökjelölt részese legyen a bejelentett “egyesítési projektnek”.

Blanár kizárta, hogy a parlamenten kívüli SNS elnöke, Andrej Danek felkerüljön a Smer-SD jelöltlistájára. Azt azonban el tudja képzelni, hogy ismét Robert Kaliňák legyen a belügyminiszter, ha a párt elnöksége így dönt. Nem tartja valószínűnek, hogy a Smer támogatná Štefan Harabint államfőjelöltként.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »